2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

A Világbank volt alelnöke szerint Kína lesz a világ legnagyobb nemzetgazdasága

  • A Világbank volt alelnöke szerint Kína lesz a világ legnagyobb nemzetgazdasága

Kína 2025-re a magas jövedelemszinttel rendelkező országok közé emelkedik és a világ legnagyobb nemzetgazdaságává lép elő 2030-ra – jelentette ki Justin Yifu Lin, a Világbank egykori első alelnöke, a pekingi egyetem közgazdász professzora a frankfurti The Economics of China's New Era konferencián.

„Negyven éve tartó példátlan mértékű fejlődés után Kína még mindig óriási dinamikus növekedési potenciállal rendelkezik” – jelentette ki. Rámutatott: Kínában az egy főre jutó bruttó hazai termék 21 százaléka volt 2008-ban az Egyesült Államokénak. Ugyanezzel az aránnyal Japán 1951-ben, Szingapúr 1967-ben, Tajvan 1975-ben, Dél-Korea pedig 1977-ben rendelkezett. Ezek a gazdaságok aztán az elkövetkező húsz évben évi 8-9 százalékos ütemben gyarapodtak. Hasonló növekedési potenciál Kínában is megvan – mondta.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy olyan külső tényezők, mint a kereskedelmi konfliktusok és a protekcionista törekvések felszínre törése természetesen korlátozzák a növekedési lehetőségeket. Hatalmas méreteire és közepes jövedelmi szintjére való tekintettel azonban Kína szinte korlátlan építőipari és infrastrukturális beruházási lehetőségeket kínál.

Tavaly 6,6 százalékkal nőtt Kínában a bruttó hazai termék (GDP), a kínai gazdaság az elmúlt 28 év leggyengébb növekedését produkálta. Ez megfelelt a várakozásoknak. Az ipari termelés tavaly az év egészében 6,2 százalékkal nőtt, ami lassulás az előző év 6,6 százalékos adatához képest. A tőkebefektetések mértéke 5,8 százalékkal nőtt tavaly.

Elemzői várakozások szerint 2019-ben tovább lassul a gazdasági növekedés Kínában. A Világbank 6,2 százalékot jósolt, ami a globális sztenderdek szerint robusztus növekedést jelent, ám a kínai gazdaságot tekintve az utóbbi közel 30 év legrosszabb üteme lenne. A Reuters által a napokban megkérdezett elemzők a tavalyi évre 6,6 százalékos, az idei évre pedig 6,3 százalékos növekedést valószínűsítettek Kínának.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!