2025. 02. 06. Csütörtök Dorottya, Dóra napja
Jelenleg a TV-ben:

Szaldó

Következik:

Napi aktuális 23:35

Gazdaság

A Nemzetközi Valutaalap a térség egyik legnagyobb gazdasági növekedését várja Magyarországon

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 5,7 százalékra javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, a térség egyik legnagyobb bővülését várják Magyarországon - jelentette ki Varga Mihály, aki a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap éves közgyűlésén vesz részt Washingtonban - tájékoztatott pénteki közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

  • A Nemzetközi Valutaalap a térség egyik legnagyobb gazdasági növekedését várja Magyarországon

    A magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta: ma már egészen más keretek között vehetünk részt a Nemzetközi Valutaalap közgyűlésén, mint a 2008 körüli időszakban. Az akkori magyar kormány az IMF-től várta a megoldásokat, míg ma már arra is van példa, hogy Magyarország hozza a jó választ gazdaságpolitikai kérdésekre.

    Varga Mihály a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság plenáris ülésén helyettes kormányzóként képviseli az országcsoportot, amelyben többek között Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, valamint Belgium, Luxemburg és Törökország is szerepel.

    Az orosz-ukrán háború hatásairól szólva a miniszter rámutatott: a háború nyomán hozott szankciók súlyos csapást mérnek Európa gazdaságára, hosszú távon pedig a térség versenyképességében nehezen visszafordítható károkat okoznak. "A szankciós energiaválság rendkívüli költségeket ró az egyes országokra, ezért az országcsoportunk kiemelten fontosnak tartja az energiabiztonság növelését és a megújuló energiaforrásokra való átállás támogatását" - hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: "magyar részről a szankciós politika újragondolását javasoljuk, az elhibázott szankciók helyett béketárgyalásokra van szükség, ahogyan azt Magyarország a kezdetektől fogva hangsúlyozza".

    Az utóbbi 10 évben a valutaalap fokozatosan maga is felvállalta azt a megközelítést, hogy válsághelyzetben a megszorítások helyett a gazdaság élénkítésével, a családok és a vállalkozások támogatásával gyorsabb, jobb eredményeket érhetünk el - emelte ki Varga Mihály. Hozzátette: jelentős fordulat, hogy az IMF a koronavírus válság alatt már kifejezetten támogatta az ilyen megközelítést. A magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta: a 2010-ben hivatalba lépő kormány gazdaságpolitikai intézkedései több fronton igazolást nyertek. Elfogadottá vált a Magyarországon alkalmazott egykulcsos személyi jövedelemadó, a devizahitelek előtörlesztése, illetve a válságadók kezdetben sokat bírált bevezetése is. Ma már az IMF is elismeri a munkaalapú gazdaságra épülő magyar megoldást - mondta a tárcavezető a Pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint.

Fotó: MTI/BRUZÁK NOÉMI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!