A Mol minden előzetes várakozást felülmúló teljesítménnyel indította 2025-öt, jókora növekedést felmutatva a tavalyi első három hónaphoz képest is.
A részvényesek leginkább annak örülhetnek, hogy a legfontosabb iparági eredménymutató, a CCS EBITDA 16 százalékkal 833 millió dollárra ugrott, 120 millió dollárral túlszárnyalva az elemzői konszenzust. A tisztított üzemi eredmény és az adózott nyereség is bő 100 millió dollárral lett jobb a vártnál.
Bizalomra ad okot, hogy a vezetőség továbbra is kitart idei céljai mellett, vagyis a hárommilliárd dolláros CCS EBITDA, az 1,6 milliárd dollár CCS EBIT mellett, az 1,7 milliárd dolláros tőkeberuházási kiadások (CAPEX) egyaránt teljesíthetőek a menedzsment szerint.
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a sikerek mellett ugyanakkor elismerte, hogy a jövő továbbra is zavaros és bizonytalan, az események menedzselésére ezért a „jól bevált Mol-receptet” követik, amelynek legfőbb elemei a költségvetési fegyelem, okos beruházások megvalósítása, diverzifikáció, integrált működési modell és a kitűzött stratégia konzekvens végrehajtása.
Kedvezően értékelte a negyedéves beszámolót Varga Dániel, a K&H Értékpapír elemzője, aki szerint az első háromhavi profit alapján jó úton halad a Mol az éves célok elérése felé.
Könnyedén felülmúlta a várakozásokat a Mol, ezzel erős negyedévet tudott zárni. 830 millió dollár feletti CCS EBITDA-t realizált, ebben a vártnál erősebb upstream és downstream szegmens is segítséget nyújtott. A magas gázárak ellensúlyozni tudták a gyengébb olajpiaci teljesítményeket. Emellett a fogyasztási trendek is kedvezően alakultak, valamint a közel 400 millió dolláros profit is kellemes meglepetésnek számít – összegzett a Patria Finance magyar leánycégének elemzője.
A teljes cikk a Világgazdaság honlapján olvasható.
Fotó: Kallus György