2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

A Microsoft kihátrál, Lázár nem aggódik

Hír TV

2017. december 15., péntek 08:11, frissítve: péntek 09:41

Kukaholding

Egymilliárd forintnyi brüsszeli pénzből kampányolhat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. – írja a Magyra Nemzet. A lap úgy tudja: a monopolhelyzetbe hozott állami cég nem feladatai ellátásának támogatására kapott pénzt, hanem arra, hogy a környezettudatos magatartást népszerűsítse.

A kukaholding feladata egyébként a számlázás és a szemétdíjak beszedése lenne, de az országos számlázási rendszer hónapok óta működésképtelen, a fogyasztók többhavi késéssel kapják meg a számlákat, amelyeket ráadásul olykor hibásan állítanak ki.

Microsoft-ügy

A kormány tárgyal a Microsofttal, így januártól nem kell visszavonni egyetlen állami szoftver licencét sem, a működés biztosítva lesz – közölte a kancelláriaminiszter. A 24.hu cikkezett arról, hogy az amerikai szoftveróriás az elmúlt években átvilágíttatta a magyarországi leánycégét, és a belső nyomozás lezárása után szép csendben megvált a kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjétől. Őt a közelmúltban miniszteri biztossá neveztek ki, ezután a Microsoft etikai okokra hivatkozva megvonta az értékesítési engedélyt több nagy magyarországi partnerétől. Ezek a cégek szállították korábban a szoftvereket az állami hivataloknak. Lázár János hangsúlyozta, hogy a cég üzleti döntéseihez nincs köze a kormánynak.

A kormány nem a Microsofttal, hanem a viszonteladóival volt kapcsolatban. A Microsoft választja ki ezeket a viszonteladókat, és mi nyílt közbeszerzési eljárás keretében csak tőlük szerezhetünk be. Ha ezek a viszonteladók változnak a cég döntése alapján, ahhoz a kormánynak semmi köze nincs, a kormány azoktól fog beszerezni – ha kell, magától a Microsofttól közvetlenül, vagy pedig a viszonteladóktól –, akik a szoftverek és licencek szállítását biztosítani tudják  – nyilatkozta a kancelláriaminiszter.

Világgazdasági Tudományos Tanács

Újjáalakul a Világgazdasági Tudományos Tanács a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága kezdeményezésére. A kormányzattól független testület célja, hogy közelebb hozza a döntéshozókat a kutatómunkához, tudományos alapokat nyújtson a gazdasági döntésekhez. Sajátos hídszerepet tölt be a különböző kormányzati szervek és vállalatok között. A testület évente négy ülést tart.

Disney–Fox

Megvette egyik legfőbb riválisát a Disney. A 21st Century Fox tévés és filmes részlegének megvásárlásával a világ legnagyobb médiavállalata jön létre. A 66 milliárd dolláros üzlettől azt reméli a Disney, hogy hamarosan induló netes szolgáltatására a megmaradt riválisainál több tartalmat tud előállítani. A vállalat az üzlettel megszerezte a Marvel-univerzum összes jogát is.

BUX

Pluszban zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX több mint 1 százalékos emelkedéssel 38 616 ponton fejezte be a kereskedést.

Forint

Enyhén erősödött a forint. Az euró záráskor a 313-as szint körül járt, a frankot 269, a dollárt 266 forintért adták a bankközi kereskedelemben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!