Döbbent csend fogadta a belügyminiszterek találkozóján Brüsszelben, amikor a magyar delegáció levetítette azt a videót, amelyen látható, hogy a fegyverekkel, késekkel felfegyverzett migránsok, rendőrökre és határvadászokra támadnak a déli határon.
A héten adják át a tudományos élet legnagyobb elismerését, a Nobel-díjat Stockholmban, amely vasárnap a Nobel-díj átadásával, és az azt követő rendkívül elegáns gálavacsorával zárul.
Az önkéntesség közös érték, mert általa szebb és jobb lesz a világ – mondta a fiatalokért felelős helyettes államtitkár, az Önként Jöttem díj átadóján.
David Pressman amerikai nagykövet ismét kioktatja a kormányt és Putyin-pártisággal vádolja és bírálja Orbán Viktort a hétfői, Magyar Külügyi Intézetben elmondott beszéde miatt egy, a szerkesztőségünknek eljuttatott levelében, amelyben az AmCham Patrons vacsoráján elmondottakat írták le.
A Képviselőház nem szavazza meg az Ukrajna számára kért forrásokat, amennyiben a Biden-kormányzat nem hoz átfogó reformokat az amerikai bevándorlási szabályokban - áll a testület alsóházi elnökének Joe Biden elnök számára küldött levelében.
Pressman nagykövet szerint a magyar kormány bátorítja az antiszemitizmust. A téma kapcsán Megyeri Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztője érkezett a Napi aktuális stúdiójába.
19 éve árulta el Gyurcsány a magyarokat amikor a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a külhoni magyarság ellen kampányolt. Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke érkezett a Napi aktuális stúdiójába.
Gáza: Ritka békés pillanatok után ismét fellángolt a háború. Mi lesz a túszok sorsa? Skype-on kapcsoltuk Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértőt.
Továbbra is Karácsony bizalmi embere az a Tordai Csaba, akinek az ügyvédi irodájában házkutatást tartottak a NAV nyomozói a 99 Mozgalom gyanús pénzügyeivel összefüggésben. A botrány ellenére Tordai továbbra is Karácsony jogi főtanácsadójaként dolgozik.
Ötvenmilliónál is többe kerülhetett eddig az adófizetőknek Karácsony botrányba keveredett jogi főtanácsadója. Nagy Attila Tibor és Deák Dániel voltak műsorunk vendégei.
A migrációs paktum áterőltetésével Brüsszel jogilag megerőszakolta Lengyelországot és Magyarországot – ezt mondta Orbán Viktor néhány hete, most pedig megint előkerült. Brüsszelből kapcsoltuk Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárát.
Az elmúlt hónapban másodjára fordul elő, hogy családoktól megvonták az áramellátást, mert az önkormányzat nem gondoskodott arról, hogy a lakások rendelkezzenek közszolgáltatási szerződéssel.
A télapó érkezése minden gyermek számára izgalmas. A december 5.-én kitett, kipucolt cipőket a Mikulás megtölti mindenféle földi jóval, de persze csak a jó gyerekek kaphatják meg a vágyott ajándékot.
A tevékenységét civil érdekképviseletnek álcázza, de valójában ellenzéki politikai szereplőként lép fel a hazai közéletben az Amnesty International Magyarország, amelynek vezetője az a Vig Dávid, akinek testvérét, Vig Mórt adócsalás elkövetésének gyanúja miatt a napokban tartóztatták le az adónyomozók.
Egy októberi végrehajtói jegyzőkönyvben az állt, hogy a budavári önkormányzat december 4-én bezáratja az ország egyik leghíresebb cukrászatát, a Ruszwurmot. A végrehajtók nem jelentek meg, és hiába ígérte, V. Naszályi Márta nem perelte be Szamos Miklóst.
A legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel védik a karácsonyi vásárokat Belgium-szerte. Az országban továbbra is a második legnagyobb terrorfenyegetettségi szint van érvényben.
A gázai halálos áldozatok közül 5 ezer a Hamász harcosa lehetett – írja az AP és az AFP hírügynökség egy kiszivárgott izraeli katonai információra hivatkozva.