Menczer Tamás államtitkár David Pressman amerikai nagykövet szavaira reagált, aki a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóján antiszemitizmust emlegetett az Alex Sorost ábrázoló plakátok kapcsán.
Pennsylvania kormányzója kíméletlenül nekiment egy antiszemita tüntetőkből álló csoportnak Philadelphiában, miután az Izrael-ellenes emberek a Center Cityben található Goldie’s étterem előtt vonultak fel, és azt skandálták: Goldie, Goldie, nem bújhatsz el, népirtással vádolunk!
A nyomozás során eddig négy jelenlegi és volt európai parlamenti képviselőt tartóztattak le korrupció, pénzmosás és bűnszervezetben való tagság előzetes vádjával.
A kormányfő szerint Ukrajna tagsága nem összeegyeztethető Magyarország nemzeti érdekeivel, Ursula von der Leyen pedig „le akarja nyomni a torkunkon Ukrajna uniós csatlakozását”.
„Elfogytak azok a felújított bérlakások – csaknem 200 darab –, amelyeket fideszes elődjétől, Bácskai Jánostól örökölt meg Baranyi Krisztina baloldali polgármester.
Az előző évekhez hasonlóan idén decemberben is a szokásosnál hamarabb utalja a Magyar Államkincstár a nyugdíjakat és a családi pótlékot: december 4-től, vagyis mától érkeznek az összegek.
Továbbra is feltétlen a bizalom a Városházán Tordai Csaba iránt. Déri Tibor DK-s polgármester még meg is köszönte Karácsony jogi főtanácsadójának a munkáját, annak ellenére, hogy Tordainál házkutatást tartottak a 99 Mozgalom gyanús pénzügyei miatt.
Kedvezményes áron kínált jegyeket a Katona József Színház a Demokratikus Koalíció tagjanak - robbant ki a közéleti botrány a hét első napjaiban. A megkülönböztetés a Sajtóklub vendégeiben a '80-as éveket idézte fel, meghökkentő történetek kerülnek elő a műsor vasárnapi adásában....
A 444 egyik aktuálpolitikai tematikájú filmjét vetítette le diákjainak pár hete a Budapesti Piarista Gimnázium egyik fizika tanára – tudta meg a Mandiner.
Állatkerti körülmények között, Magyarországon egyedüliként a pécsi szakembereknek sikerült a szaporítás. Egy kifejlett példány fajtától függően 2-4 hónap alatt éri el végleges alakját.
A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete közösségi mézeskalács süteményekkel segítene a rászoruló családokon és idős embereken. Az adománygyűjtés négy héten át tart.
A balliberális polgármester DK-hoz való viszonyát jellemzi, hogy amikor Dobrev Klára tartott lakossági fórumot a városban, órákra megszakította az éppen zajló közgyűlést, mert feltétlenül meg akarta mutatni magát a hallgatóság soraiban.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, amikor hazánk biztonságpolitikai és külpolitikai stratégiát épít, akkor azzal kell számolni, hogy a szomszédunkban háború van.
Kormányrendelet született arról, hogy az állam eltakarítja a déli határnál hagyott, több száz gépkocsironcsot. Hétfőig már 52 járművet szállítottak el - derült ki a Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár közösségi oldalán hétfőn megosztott videóból.
Elkezdődött annak a makói férfinak a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki tíz hónappal azután, hogy szabadult a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt rá kiszabott büntetéséből, tavaly tavasszal megpróbálta megfojtani nővérét.
A banda tagjai egy meghiúsult üzletért akartak visszavágni egy férfin, akinek terhes feleségét is megverték. Az elkövetők szerencsétlenségére az egészet fényes nappal felvette a térfigyelő kamera.
A káromkodásairól, rendbontásairól ismertté vált civil aktivista, Pankotai Lili a Magyar Jelen Nyílt sisak című műsorában beszélt a magyarok megélhetési problémáiról.
Ha antiszemitizmusról és zsidóellenes támadásokról van szó, akkor David Pressman nagykövet inkább a saját hazájában nézzen szét - ezt javasolta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Bayer show-ban.