Kiakadtak az MSZP-ben és becsapva érzik magukat azután, hogy kiderült, visszaélhettek két munkatársuk nevével a 99 Mozgalom „adománygyűjtése" során – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek egy neve elhallgatását kérő szocialista politikus.
Levélben köszöntötte a magyarországi zsidóságot Orbán Viktor miniszterelnök hanuka ünnepe alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Lövöldözés tört ki szerda este Brüsszel belvárosában, négyen megsebesültek, egyikük állapota életveszélyes – közölte a belga főváros Ixelles kerületének rendőrsége.
Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történt szerdán, az eset negyedik halottja a támadó, akit holtan találtak – közölte a nagyváros rendőrsége.
Áder János kapta idén a Petőfi-díjat. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a díjazottat méltatva kijelentette: a volt államfő a rendszerváltozás utáni Magyarország előrehaladásában maradandó érdemeket szerzett.
Ifj. Lomnici Zoltán, Lentulai Krisztián és a Ómolnár Miklós arról is beszéltek a Vezércikkben, hogy elégséges büntetés-e az a 260 millió forintos bírság, amit az Állami Számvevőszék szabna ki a dollárbaloldal pártjaira tiltott pártfinanszírozás okán.
Kellemetlen ajándék Mikulásra: a Számvevőszék 260 millióra büntette az ellenzéki pártokat, de fejenként félmilliárd is lehet a vége. Csuhaj Ildikó, az ATV főmunkatársa és Kovács András, az Origo újságírója voltak a vendégeink.
Megint nem okozott meglepetést Brüsszeli: aggódik a költségvetési ellenőrző bizottság Magyarország miatt, és nem akarják odaadni Magyarországnak az uniós forrásokat. A téma kapcsán Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára érkezett a Napi aktuális stúdiójába.
Lesokkolta az uniós minisztereket a Magyarország déli határán készült videó az erőszakos migránsokról. Vendégünk volt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója.
A tavalyi választási összefogás baloldali pártjaival szemben 500 millió forintos büntetést szabott ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – tudta meg a Magyar Nemzet.
Vacsorára hívták a kormányfőt az Elysée-palotába. Meggyőzhető-e Budapest az ukrán EU-csatlakozásról? Meddig zsarolja Brüsszel Magyarországot az uniós támogatások visszatartásával.
"A kudarc, a lefokozás, az elbocsátás igazán soha sem befolyásolta a munkámat, mert mindig megmaradt számomra a tudomány iránti szenvedélyként." Ezt mondta Stockholmban Karikó Katalin a Hír Tv svédországi tudósítójának.
Karácsony nem tudja Tordainak mi köze van a saját mozgalmához, nem ismeri a nyomozás részleteit és nem tudja miért tartottak házkutatást kollégáinál. A főpolgármester kedden adott néhány választ újságírók kérdéseire, azonban ezek több kérdést is felvetnek.
A télapó érkezése minden gyermek számára izgalmas. A december 5.-én kitett, kipucolt cipőket a Mikulás megtölti mindenféle földi jóval, de persze csak a jó gyerekek kaphatják meg a vágyott ajándékot.
Stratégiai és nemzetbiztonsági szempontból is rendkívül fontos az élelmiszer-szuverenitásunk. A kormány mindent megtesz ennek elérése érdekében, ezért is külön pontot érdemelt a nemzeti konzultációban a génmódosított ukrán gabona beengedésének a kérdése – mondta Nagy István az Origónak adott évértékelő interjúban.
Minél több fegyveres konfliktust sikerül a rendezés irányába vinni, annál kisebb a kockázata a harmadik világháború kitörésének. Ezt mondta a külgazdasági és külügyminiszter a ghánai fővárosban tett látogatása során.
Fontos az uniós tagság az Európában élőknek és nőtt az európai parlamenti választások iránti érdeklődés. Ezt tartalmazza az az uniós közvéleménykutatás, amelyet napra pontosan az EP választások előtt fél évvel hoztak nyilvánosságra.
A baloldali támadások ellenére rendületlenül folyik a magyar uniós soros elnökség előkészítése. Erről számolt be a HírTV-nek Brüsszelben a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.
Ismét lecsapott a tél. A lehullott csapadék mennyiségére való tekintettel a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közlekedjenek.