2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Heti terror

Heti terror: Visszatérhet a hatalomba a baloldal Olaszországban

Csapdába csalták Matteo Salvinit? Ezúttal elmaradhat az előrehozott választás, így baloldali kormány alakulhat Olaszországban. Matteo Salvini azonban pár hónap múlva megerősödve térhet vissza a hatalomba. Földi László és Horváth József, biztonságpolitikai szakértők elemzik az olaszországi kormányválság és Salvini félreállításának részleteit, a műsor második felében pedig szó lesz Jihadi Jackről, az Iszlám Állam egy kanadai állampolgárságú katonájáról, aki szeretne visszatérni hazájába és segíteni a terror ellenes küzdelemben.

  • Heti terror: Visszatérhet a hatalomba a baloldal Olaszországban

A jobboldali Liga és az Öt Csillag Mozgalom 2018 júniusában hozott létre koalíciót: az egyaránt Brüsszel-kritikus jobboldali és baloldali párt koalíciója azonban mindössze egy évig húzta. A Matteo Salvini vezette Liga felmondta a közös kormányzást és Giuseppe Conte miniszterelnök 20-án lemondott posztjáról. Akkor az Öt Csillag tagadta, hogy Matteo Renzi volt kormányfő kommunista gyökerű, bukott baloldali pártjával kívánnak kormányozni, de egy héttel később már intenzíven tárgyaltak egymással a Demokrata Párt és az Öt Csillag politikusai. Bár korábban ádáz ellenségei voltak egymásnak, érdekük közös: el kell kerülni az előrehozott parlamenti választásokat, amelyet magabiztosan nyerne a Liga. Matteo Salvini előrehozott választásokat sürgetett és arra figyelmeztetett, hogy a baloldal kormányzásával Olaszország elveszítené szuverenitását.

Azonban Olaszországban nem veszik olyan komolyan a határidőket, így fordulhatott elő, hogy a Sergio Mattarella elnök által megszabott utolsó határidő, azaz kedd után egy nappal, még arról egyeztetett egymással az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt, hogy közös kormányt alakítanak-e. Közel járnak a megegyezéshez, az már kiderült, hogy újra Giuseppe Conte lehet a miniszterelnök, csak egy egészen más koalícióban. 

 

Mi történt Olaszországban, Salvinit félreállították? – kérdezte Gantner Barnabás, műsorvezető.

 Nyilvánvalóan van egy folyamatos támadás ellene, ha Olaszországon túl nézünk, Európa térképére akkor azt látjuk, hogy Ausztriában szintén egy hasonló eset történik, amikor egy olyan párt a koalíció tagja amelyik egyértelműen bevándorlás ellenes, egyértelműen brüsszeli mainstream politika ellenes. Aztán, ha tovább nézzük a térképet láthatjuk, hogy Németországban az Alternatív Németország Pártot fasiszta pártnak jelölik és minden áron ki akarják szorítani a politikából, ugyanez Le Pen Franciaországban és, ha belegondolunk ugyanezt kapja Magyarország is, hiszen az orbáni-politika az illegális bevándorlás ellen van. Ami Olaszországban és Salvinivel történt az nagyon várható volt, tartok tőle, hogy erre egy picit ő is rájátszott, hiszen azt gondolta, hogy a népszerűsége, ugye az uniós választást követően talán életben tartja azt a logikáját, hogy egyedül is képes lesz kormányozni. Nem lehet tudni, hogy melyik volt az erősebb, a támadás vagy a félreértelmezett saját lépés.

-          válaszolt Földi László, biztonságpolitikai szakértő.

 Akkor beszélhetünk Európáról egyfajta ilyen mainstream politikáról, amely a neki nem tetsző dolgokat esetleg lenyomja vagy megpróbálja megváltoztatni? – kérdezte Gantner Barnabás.

Erről folyamatosan beszéltünk az elmúlt években, ezt a magyar kormány is megtapasztalta egészen a legutóbbi napokig, hiszen amikor arról van szó, hogy a kormány határkerítéssel kapcsolatos költségeiből néhány milliót kíván megtéríteni az Unió közben pedig milliárdokat költ el a bevándorlás elősegítésére. Egy gondolattal még visszacsatolnék az előbb elhangzottakhoz. Én nem zárom ki, hogy az NGO-hajók tudatos megjelenése a Földközi-tengeren és újra egyfajta kényszerhelyzetbe hozása Salvininek és a belügyminiszteren keresztül az olasz kormánynak egy tudatos lépés volt. Egy olyan utcába manőverezték be Salvinit, és lehet, hogy ehhez ő maga is hozzájárult egyébként egy bizonyos fokig, de a helyzetet úgy alakították, hogy a végcél az volt, hogy sikerüljön Salvinit kiiktatni ebből a rendszerből, mert problémákat okoz a mainstreamnek, az Unió vezetésének és a német-francia tengelynek ez látható volt már hetekkel ezelőtt, hogy aztán ennek az lesz-e a következménye, hogy megerősödve jön ki ebből a küzdelemből hónapok múlva Salvini és a Liga az egy másik kérdés.

-          mondta Horváth József, biztonságpolitikai szakértő.

 

A műsor második részében Jihadi Jack, az Iszlám Állam egy kanadai állampolgárságú katonája kerül reflektorfénybe. Hatalmas port vert fel, hogy a Szíriában harcoló, de már a kurdok fogságában tengődő fiatal haza szeretne menni Kanadába, otthon pedig segítené a terrorellenes harcot.

 

 

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!