2020. augusztus 4.,
kedd, Domonkos, Dominika napja

Háttérkép: Nem elképzelhetetlen, hogy növekedés lesz idén hazánkban

2020. május 13., szerda 21:55

Magyarországon 2-3 százalékos növekedés lesz 2020-ban – fejtette ki Matolcsy György egy interjúban. Természetesen az ellenzék azonnal elhordta mindennek és alkalmatlannak nevezte a jegybankelnököt. Megint igaza lesz a Magyar Nemzeti Bank elnökének? Egyebek között ezt a kérdést járta körül Bogár László, Boros Imre és Bayer Zsolt.

A számok beszélnek, muzsikálnak – így reagált Boros Imre arra, hogy a magyarországi ellenzék szerint katasztrofális volt az Orbán-kormány járványkezelése, ugyanakkor más országok kabinetjei példásan helyt álltak. A közgazdász felhívta rá a figyelmet, hogy hazánkban az egymillió főre vetített elhalálozás összehasonlíthatatlanul kevesebb mint a „nagyszájú” nyugat-európai országokban, ezen felül pedig az időben történt észlelésre és felkészülésre sem volt hiba.

Úgy fogalmazott,

vannak kiemelkedő hatökrök, mint a svédek, akik eldöntötték, hogy a másik irányba fognak futni, szembe a géppuskatűzzel, így a nagyjából azonos lélekszámú Svédországban nagyjából tízszer annyi halott van, mint nálunk.

Boros Imre kiemelte a vadliberális vezetésű New Yorkot, Los Angelest, Párizst, Londont, ahol valóban nagy baj alakult ki a koronavírus miatt.

Még ellenzéki mértékkel is a felkészülésnek, lezongorázásnak az érdemjegye egy ötös alát mindenképpen megérdemel, az én felfogásom szerint pedig egy csillagos ötöst

– jelentette ki.

A járvány elmúlt, de a járványveszély még nem – emlékeztetett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának szavaira Bogár László. A közgazdász rámutatott, sikerült szinte mindenhol ellaposítani a járványgörbét és most a nagy kérdés az, hogy a példátlan világleállás után, ha újra kell indítani az életet, mennyire van esély arra, hogy a járvány újra beindul.

Bayer Zsolt felvetésére, hogy a továbbra is fennálló járványveszélyben mi várhat a magyar gazdaságra, Boros Imre elmondta, nagyon óvatosnak kell lenni akkor, ha a gazdaságba újra lelket öntünk, üzemi szintre kell emelni az óvatossági szabályokat, ilyen például a maszkhasználat, a rendőri ellenőrzés, valamint a rémhírterjesztők elleni fellépés.

„Térde, imához” azért, hogy nem vagyunk részei az eurózónának, mert az eurózóna országaiban sokkal nehezebb a helyzet

– tette hozzá.

Boros Imre – utalva Matolcsy György jegybankelnök szavaira, miszerint nem biztos, hogy negatívba fordul év végére a növekedésünk – arról is beszélt, szerinte sem esélytelen, hogy megvalósuljon a 0,5 és 2 százalék közötti növekedés.

Matolcsy teflonból van – közölte Bogár László arra utalva, hogy a jegybankelnököt az ellenzék rendszeresen hülyének, kreténnek és dilettánsnak nevezi. A közgazdász szerint

az MNB elnöke a legutóbbi támadásokat is „túl fogja élni” és vélhetően megint neki lesz igaza.

Teljes adás:

HírTV

 

x
Rendkívüli hír