2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Globál

Globál: A libanoni tüntetők a politikai rendszerükben teljes átalakulást szeretnének

A Globál mai adásában a libanoni robbanással foglalkoztunk. Az augusztus 4-én történt detonációban, a bejrúti kikötőben, több mint 200-an meghaltak és 6000-ren megsérültek. Azóta szinte mindennaposak a tüntetések. A libanoni kormány pedig benyújtotta lemondását. Déri Stefi vendége N. Rózsa Erzsébet, Közel-Kelet szakértő, a Világgazdasági Intézet munkatársa volt.

  • Globál: A libanoni tüntetők a politikai rendszerükben teljes átalakulást szeretnének

2750 tonna ammónium-nitrátot tároltak a kikötő egyik raktárépületében. A Reuters hírügynökség azt állítja, hogy libanoni biztonsági tisztségviselők két héttel a robbanás előtt figyelmeztették az elnököt és a kormányfőt, hogy Bejrút a földdel válhat egyenlővé. Két héttel később bekövetkezett a katasztrófa. Az előtte-utána képek jól mutatják, hogy mekkora pusztítást végzett a berobbant műtrágya.

Bejárták az internetet azok az életképek, amelyek a robbanás előtti pillanatokban készültek. Egy friss házaspár élete legszebb napját szerette volna megörökíteni. Boldogan pózoltak a kamerának, majd a következő pillanatban egy hatalmas robbanás hallatszott. Látszott, hogy a detonáció erejétől az ablakok betörtek, mindent por lep el és mindenki menekül. Egy felvételen pedig a BBC helyi, arab tudósítója, Márjem Taúmi épp egy interjút készített egy marokkói férfival, amikor bekövetkezett a nagy erejű robbanás. A nő a földre esett de nem sérült meg komolyabban.

„Hat éve a kikötőben tartottál ezt a több mint 2700 tonnányi műtrágyát. Hogy lehet, hogy ennyi időn keresztül senki sem tett semmit, nem lép, nem lépett? Kellett, hogy valami politikai nyomás legyen emögött?”

-          kérdezte Déri Stefi műsorvezető.

„Ez egy nagy kérdés. Én azt gondolom, hogy itt inkább ilyen hanyagság vagy talán inkább úgy mondanám, hogy emberi mulasztás történt.(…) Már tavaly lemondott az előző libanoni kormány és hát a tüntetők jelszavai között is az szerepel, hogy a teljes politikai elit távozását szeretnék. Nem egy kormányét, nem egy miniszterelnökét, hanem ebben a meglehetősen bonyolult libanoni politikai rendszerben egy teljes átalakulást szeretnének.”

-          válaszolta N. Rózsa Erzsébet.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Globál - Az angolszász pénzbirodalom agóniája + videó

Globál - Az angolszász pénzbirodalom agóniája + videó

Donald Trump tarol az előválasztásokon! Ha ismét ő lesz az amerikai elnök kiebrudalják-e végre a pénzügyi háttérhatalmat az Egyesült Államokból? Erről is beszélgetett Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta.
Globál: Távozik hivatalából Victoria Nuland + videó

Globál: Távozik hivatalából Victoria Nuland + videó

Lemondott a kijevi Majdan zavargások főrendezőjének tartott Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese. A történtekről Boros Imre és Bogár László közgazdászokkal beszélgettünk a Globálban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!