2023. 12. 08. Péntek Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Főhős

Főhős: Kovács László politikai jelentősége akkor és most

A Hír TV politikai sztármagazinja ezúttal Kovács Lászlóról, az egykori pártelnökről, külügyminiszterről, uniós biztosról szólt.

  • Főhős: Kovács László politikai jelentősége akkor és most

Hősünk volt pártelnök, külügyminiszter, uniós biztos. Igen, a Főhős mai adásában a brüsszeli Don Juan-ról volt szó, aki hiába dolgozott sokat az MSZP-ért, mégis a "köteles tüntetés" és a több millió románozás kapcsán maradt meg emlékünkben. Ha kellett, ugyanakkor pártjának is odaszólt.

Kovács László még a rendszerváltás előtti generáció politikai személye. Ennek minden pozitív és negatív vonzatával együtt. Kis Ferenc, a Magyar Nemzet belpolitikai rovatának vezetője beszélt Kovács László életpályájának jelentőségeiről. Értelmezte azokat a fontosabb csomópontokat, melyek visszaemlékezve nagyobb jelentőséggel bírtak.

Farkas Örs politikai elemző a rendszerváltás környéki eseményeket taglalta. A közvetlenül a rendszerváltás előtti, alatti, utáni szerepét vizsgálta az egykori külügyminiszternek és azt, mikor és miért is volt jó időben és jó helyen.

„Azt gondolom, hogy amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, akkor Brüsszelben feladatot vállalni egy óriási elismerés volt. Én tévhitnek gondolom, hogy Kovács Lászlót azért küldték volna az Európai Uniós porondra, mert őt mondjuk mellőzni szerették volna.”

- mondta Farkas Örs politikai elemző.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás körülményeit és Kovács László politikai szerepét, illetve jelentőségét is megállapítva. Véleménye szerint ugyanakkor mindezt Kovács László inkább egyfajta tanulmányútnak tekintette, mint egyfajta szakmai megbízatásnak.

Kovács László „köteles beszéde” is terítékre került, mely kapcsán Gyurcsány Ferenc is elmondott akkoriban sok mindent. Erre is visszaemlékeztünk a műsorban.

„Ha meglát egy ipari kamerát, rögtön elkezd nyilatkozni.”

- emlékezett vissza Kis Ferenc, milyen is volt munkája során Kovács László és milyen szállóigéket is lehetett hallani róla, kollégái által. A rovatvezető véleménye szerint Kovács László mindig is kedvelte, ha rá irányult a figyelem. Talán ez is magyarázza afféle mondásait, mint például:

„Ő támogatná, ha az MSZP összeolvadna a DK-val.”

Brüsszeli tartózkodása sem volt eseményektől mentes. A különféle nőügyei napvilágot láttak, melyre ő akkoriban csak annyit mondott, hogy magánügy. Kovács László és a magyar politikai élet megítélését egyaránt beárnyékolták ezek a dolgok, melyekre a műsorban bővebben is visszaemlékeztünk.

„Nagyon jól tud semmit mondani.”

– egyszerűsítette le Kis Ferenc, a Magyar Nemzet belpolitikai rovatának vezetője mindazt, amit több videós bejátszást követően mi magunk is láthattunk és hallhattunk. Hiszen Kovács László beszédstílusa sem formai, sem tartalmi szempontból nem nevezhető átlagosnak.

„Alapvető politikusi probléma, hogy miután valaki szerves része egy ország irányításának és hosszú éveken, évtizedeken keresztül vesz részt adott ország vezetésében, miután ezek a megbízatásai megszűnnek, nagyon nehezen tudja a saját szerepét megítélni.”

– foglalta össze Farkas Örs, egy meghatározó gondolatban mindazt, ami nem pusztán Kovács László politikai életére tekinthető jellemzőnek.

Teljes adás:

Hír TV

További epizódok

Főhős: Koncz Zsófia – Ha Szerencsre gondolok, alapvetően a család jut eszembe

Főhős: Koncz Zsófia – Ha Szerencsre gondolok, alapvetően a család jut eszembe

A Hír TV Főhős című műsorának Koncz Zsófia, frissen megválasztott fideszes országgyűlési képviselő volt a vendége. 2020. december 14.
Főhős: Fekete Péter tinédzserként 400 forintot kért egy fellépésért

Főhős: Fekete Péter tinédzserként 400 forintot kért egy fellépésért

Nagyra törő tervek, tiszavirág életű politikai karrierek. A stúdióban pedig Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár válaszolt Apáti Bence kérdéseire. 2020. december 07.
Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Mai adásunkban felidéztünk néhány korábban kiszivárgott hangfelvételt. És velünk volt Láng Zsolt a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, akivel gyermekkori élményeiről is beszéltünk. 2020. november 30.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!