2023. 06. 05. Hétfő Fatime napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Főhős

Főhős: A Sargentini-jelentés egy leporolt Tavares-jelentés

A Hír TV Főhős című műsorában az Unió árnyékjelentéseinek készítőit mutatjuk be. Olyan emberekről van szó, akik Magyarországot támadták. Ezzel azt akarták bizonyítani, hogy ők keményen megdolgoznak euróikért az EP-ben Rui Tavarestől Judith Sargentiniig.

  • Főhős: A Sargentini-jelentés egy leporolt Tavares-jelentés

Rui Tavares nem sokat tett le az asztalra. Csak arra lehet büszke, hogy a nevéről egy Magyarországot gyalázó jelentést is elneveztek. Ő mára kikopott az Európai Parlamentből, de mondatait nem tudjuk elfelejteni.

A portugál zöldpárti képviselőt 2013-ban kérte fel az Unió arra, hogy írjon egy jelentést Magyarországról. Az összeollózott dolgozatot letette az asztalra, majd megindult az elemzés és nagyon sok módosító javaslat született.

Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ elemzője elmondta: Magyarország folyamatosan a fekete bárány szerepét kapja. Ennek az első és legfontosabb oka az volt, hogy Magyarország nem volt hajlandó bevezetni különböző megszorító intézkedéseket a pénzügyi és gazdasági válság következtében, hanem a nagy nemzetközi vállalatokat, bankokat és telekommunikációs cégeket adóztatta meg.

Annyira álságos a nyugat-európai pénzügyi és politikai elit, hogy nem ezt rótta fel a magyar kormánynak, hanem különböző jogállamiság, demokrácia, médiaszabadság és egyéb európai uniós értékeknek nevezett csomagba helyezték el a kritikákat. Ilyen támadásokon keresztül próbáltak nyomást gyakorolni

- fogalmazott.

Sitkei Levente, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetője hozzátette: ebben az esetben nagyon úgy tűnt, hogy Rui Tavares egy olyan ember, aki megteszi a kötelességét, aztán pedig eltűnik.

2018. április végén tárgyalta az Európai Parlament LIBE Bizottsága a magyarországi jogállamiságról szóló holland zöldpárti képviselő, Judith Sargentini által jegyzett jelentést, mely szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter koncepciós eljárást emlegetett, a jelentést pedig aljas vádakat tartalmazó iratnak nevezte.

Végül a LIBE Bizottság 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal elfogadta a Sargentini-jelentést. Az Európai Parlament elé 2018. szeptember 11-én, plenáris ülésen került a javaslat. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország azzal érdemelte ki a jelentést, hogy elsőként lépett fel a bevándorlással szemben.

A Sargentini-jelentésről egy nappal később szavaztak az Európai Parlamentben. Mintegy 70 százalékos többséggel jóváhagyták a magyarországi helyzetről szóló jelentést és a következő szintre léptette a Magyarország ellen zajló 7-es cikkely szerinti eljárást.

Törcsi Péter úgy fogalmazott: Tavares és Sargentini elhitették azt a saját választóikkal, hogy valamiért kiállnak és valamilyen tevékenységet valóban ellátnak az EP-ben.

Sitkei Levente kiemelte:

A Tavares-jelentés és a Sargentini-jelentés között eltelt öt év és ezalatt az öt év alatt még az érvkészlet sem változott. Majdhogynem leporolták az elsőt és újra megcsinálták.

Hír TV

További epizódok

Főhős: Koncz Zsófia – Ha Szerencsre gondolok, alapvetően a család jut eszembe

Főhős: Koncz Zsófia – Ha Szerencsre gondolok, alapvetően a család jut eszembe

A Hír TV Főhős című műsorának Koncz Zsófia, frissen megválasztott fideszes országgyűlési képviselő volt a vendége. 2020. december 14.
Főhős: Fekete Péter tinédzserként 400 forintot kért egy fellépésért

Főhős: Fekete Péter tinédzserként 400 forintot kért egy fellépésért

Nagyra törő tervek, tiszavirág életű politikai karrierek. A stúdióban pedig Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár válaszolt Apáti Bence kérdéseire. 2020. december 07.
Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Főhős: Láng Zsolt, a veterán fideszes

Mai adásunkban felidéztünk néhány korábban kiszivárgott hangfelvételt. És velünk volt Láng Zsolt a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, akivel gyermekkori élményeiről is beszéltünk. 2020. november 30.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!