2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Csörte

Csörte: A magyar baloldal téves szerepet talált magának

A hazai ellenzéki képviselők rendre azon vannak, hogy ne jussanak fideszes jelöltek nagyobb bizottsági szerepekhez az Európai Unióban. Az új bizottsági elnököt megválasztották, ezzel kapcsolatban sokan vélekednek úgy, hogy gyenge ember került a testület élére. A külpolitikai témákon kívül Csörte című műsorunk vendégei az ellenzék ténykedésére is kitértek: a költségvetésre, a családok védelmére és az őszi önkormányzati választásokra egyaránt.

  • Csörte: A magyar baloldal téves szerepet talált magának

A műsorban Závecz Tibor arról beszélt, hogy Ursula von der Leyen mögé nem az egyes nemzetek sorakoztak föl, hanem különböző pártcsoportok támogatását élvezte. A Závecz Research alapító ügyvezetője szerint az újonnan megalakuló parlament bölcsebb lesz.

A történtek kapcsán Mráz Ágoston Sámuel elmondta, hogy az Európai Unió több tagállama is – Franciaország, Spanyolország, Olaszország – már megtanulta azt, hogy a nemzeti érdek érvényesítése sokkal fontosabb szempont, mint az ideológiai küzdelmek megvívása. A Nézőpont Csoport ügyvezetője szerint a hazai baloldal nagyon rossz bizonyítványt állít ki magáról, amikor a Fidesz által delegáltakat igyekeznek nehéz helyzetbe hozni az Európai Unió különböző testületeiben.

Ehhez a gondolatmenethez csatlakozva Gajdics Ottó, a Szabad Föld és a Karc FM főszerkesztője arról beszélt, hogy ha egy politikus a pártidentitását a nemzeti identitásának nem veti alá, az hazaárulást követ el.

M. Dobos Marianne műsorvezető kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy Cseh Katalin a legelső felszólalása során az Orbán-rendszer lebontásáról kérdezte az új elnököt, Nagy Attila Tibor Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője úgy fogalmazott, ennek az az oka, hogy a baloldali érzelmű szavazók ezt várják pártjaiktól.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!