2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Credo

Credo: Veszélyt jelentenek a kicsikre a gendermesék

Tovább borzolja a kedélyeket a közelmúltban megjelent, a gyermekek számára íródott homoszexuális propaganda-mesekönyv. Aki eddig állást mert foglalni, azt kíméletlen erővel támadta meg az LMBTQ-lobbi. Így járt Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus is, miután a Magyar Nemzetnek az óvodáskori érzékenyítés veszélyeit részletezte. Azonnal több mint ezer hazai pszichológus közös állásfoglalásban fejtette ki ellenvéleményét. Ő volt Földi-Kovács Andrea műsorvezető ma esti első vendége. A Credo második felében itt volt Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója és Deák-Sárosi László filmesztéta, költő, aki hasonlóan nyilatkozott a gyermekek érzékenyítése ellen. Ő is a balliberális sajtó kereszttüzében találhatta magát, azonnal.

  • Credo: Veszélyt jelentenek a kicsikre a gendermesék

„Igenis, a három-hat éves kor nagyon sajátos időszaka a mi életünknek. Vannak szenzitív, érzékeny időszakok.”

- hívta fel a figyelmet már a műsor kezdetén Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, emeritus egyetemi tanár.

„Tisztelettel kedves kollégák, engedtessék meg, hogy én egy olyan neveléselméletnek a híve vagyok, amiben a boldog ember, a harmonikus, boldog ember pártjára állok azzal, hogyha azonos vagyok a biológiai nememmel, könnyebb, boldogabb és termékenyebb az életem. Ha mégis van valami a peremen, nem három-hat éves korban tanítjuk meg azt a társas toleranciát, hogy a másikat teljes szeretettel, megértéssel elfogadni, hogy mindent úgy elfogadni, mint az embertársi szeretet parancsa mondja. Miért e nagy ellenkezés és támadás? Nem nagyon értettem ennek az indulati gyökerét.”

- fogalmazott Bagdy Emőke.

„Engem megbélyegeznek, hogy konzervatív vagyok, pedig én csak azt a mintát követem, ahol a harmónia biztosítja azt, hogy a nemek különbözősége alapján tovább vigyük az életet, hogy szülessenek gyermekek, hogy építsük a családokat és ugye a család az mégis csak a társadalomnak egy olyan mikroszerkezete, egy olyan fajta szociális uterus, amiben mi felnőtté növünk, emberré válunk és ezért olyan nagyon döntő, hogy mi történik ebben a kis közösségben, hogy van apai erő és van anyai szeretet.”

- hangsúlyozta Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, emeritus egyetemi tanár.

 

Ha az eddigiek alapján gyanakodva vennének a kezükbe egy olyan könyvet, amelynek címlapján egy bajszos nő van, nem Önökben van a hiba. Pedig a Genderőrület – Útmutató a globális mesterterv megértéséhez című könyv cseppet sem propagandaanyag, éppen ellenkezőleg, átfogó és leleplező írás, mondhatnánk, hogy alapmű. Ízelítőül álljon itt egy idézet a szerzőtől: „A nemek közti egyenlőség egyértelmű meghatározásának a hiánya stratégiai célt szolgál. Olyan mesterséges ködöt hoz létre, amelyben a társadalom alakítói titokban magukhoz ragadhatják a hatalmat.” A részleteket Deák-Sárosi László filmesztéta, költő és Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója taglalta.

„Úgy gondoltam, hogy akkor ez egy össztársadalmi ügy, egy humán embernek meg lehet nyilvánulni ebben és ezért írtam egy cikket.”

- mondta Deák-Sárosi László filmesztéta, költő, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa, a témával kapcsolatban.

„Nagyon fontos, hogy időben tudatosítsuk a társadalomban, hogy itt egyáltalán nem arról van szó, hogy bárkinek egy gyerekkönyvvel lenne problémája, még inkább azt fontos tudatosítani, hogy ez a vita nem a homoszexualitásról szól. Ez arról szól, hogy akarunk-e olyan világot, amiben majd nőnek öltözött férfiak olvasnak mesét a gyerekeknek és egyébként, aki azzal nem ért egyet, azt minden fajta kirekesztőnek bélyegzik és megpróbálják ellehetetleníteni, mert az Egyesült Államokban ez történik.”

- jegyezte meg Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Teljes adás:

Kapcsolódó anyagok:

Bagdy Emőke: A társas toleranciát nem 3-6 éves korban kell megtanítani

Credo: „Ez már máshogy úgysem lehet, ölelkeznek a hercegek”

Több ezer magyar állampolgár áll ki Bagdy Emőke mellett

Nem először támadják a liberálisok Bagdy Emőkét

Halkó Petra: A magyarok értékstruktúrájában kulcsszerepet játszik a hagyományos családmodell

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!