2022. 08. 18. Csütörtök Ilona napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:15

Credo

Credo: Ideológiai értelemben Európa nyugati részén óriási a káosz

  • Credo: Ideológiai értelemben Európa nyugati részén óriási a káosz

 

Bemutatták a Budapesten tartandó Eucharisztikus Kongresszus himnuszát, amely nem más, mint az 1938-as eucharisztikus kongresszus himnusza, a Győzelemről énekeljen kezdetű ének újrahangszerelése. A népszerű, Kossuth-díjas dalszerző-énekest Kovács Ákost bízták meg azzal a feladattal, hogy producerként álmodja új formába ezt a dalt. A Credo vendégeként vele beszélgetett Földi-Kovács Andrea.  

"A való világban való esélyeinket ne latolgassuk, mert azok egyre szűkebbek. Van itt egy másik dimenzió is, amelyik mindig is valamilyen szinten közbelépett, amikor az emberiség véglegesen fel akarta számolni önmagát. Nem biztos, hogy most lesz ilyen közbelépés, de remélni lehet, hinni pedig szükséges. (...) Egyértelműen látszik, hogy ideológiai értelemben Európa nyugati részén óriási a káosz és nincs kapaszkodó már. Ennek az ideológiai nyomásnak, mely a nyugat felől érkezik most két állam áll útjába: Magyarország és Lengyelország" 

- mondta a népszerű dalszerző-énekes, Kovács Ákos.

Teljes adás:

Hír TV

További epizódok

Credo: Jó pár multi cégnél elveszti állását az, aki felvállalja konzervatív álláspontját

Credo: Jó pár multi cégnél elveszti állását az, aki felvállalja konzervatív álláspontját

A Credo búcsúzik. Az utolsó adást ma láthatták a nézők a Hír TV műsorán. 2021. július 02.
Credo: A demográfiai válságnak a párkapcsolati válság az alapvető oka

Credo: A demográfiai válságnak a párkapcsolati válság az alapvető oka

A kormány múlt héten beterjesztett törvénytervezete gátat szabna annak, hogy a kiskorúaknak LMBTQ témájú szexuális felvilágosítást, érzékenyítést tartsanak. Erről is szó volt a Credoban. 2021. június 18.
Credo: Levált a szexualitásról a társas kapcsolódás

Credo: Levált a szexualitásról a társas kapcsolódás

A Credo vendégei Uzsainé Pécsi Rita neveléskutató, Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója és Krúdy Tamás szerkesztő-újságíró voltak. 2021. június 11.

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas! A világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén Orbán Viktor mond nyitóbeszédet! A magyar miniszterelnök dallasi beszéde augusztus 4-én 20 óra 30 perctől a HírTV műsorán!!!
Zsuzsi asztala - ajánló

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.
Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Párbaj - ajánló

Párbaj - ajánló

Újraindult heti vitaműsorunk, Párbaj néven. Pénteken 20 órától várunk mindenkit a képernyő elé. Műsorvezető: M. Dobos Marianne!

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!