2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Credo

Credo: A magyar állam nem akar beavatkozni az emberek privát szférájába

A parlament múlthéten megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely előírja, hogy az anyakönyvi kivonatban mindenkor a születéskori, biológiai nem szerepeljen. Ez ellen számos homoszexuális szervezet, európai parlamenti képviselő és a baloldali sajtó is tiltakozott, azt hangoztatva, hogy a kormány megszünteti a nemváltoztatás lehetőségét. Az új jogszabály miatt különböző jogvédő és civil szervezetek jogaik sérelmére hivatkozva hazai és nemzetközi szervezetekhez fordultak. Vejkey Imrével, a KDNP országgyűlési képviselőjével, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának elnökével és Szabó Zsolt jogászprofesszorral ma erről beszélgettek a Credo adásában. A Credo stábjának tavaly ősszel nyilatkozott a volt homoszexuális Matthew Grech, aki immár heteroszexuálisként éli az életét.

  • Credo: A magyar állam nem akar beavatkozni az emberek privát szférájába

„A probléma magja abban fogható föl, hogy a magyar állam nem akar beavatkozni az emberek privát szférájába. Márpedig maga a nemi identitásnak a megváltoztatása az olyan kérdés, ami a legbelső privát szférába tartozik. (…) Alkotmány és alaptörvény ellenes lett volna, ha a társadalmi nemet bevezetjük Magyarországon, nekem kereszténydemokrata politikusként a meggyőződésemmel is ellentétes a gender bevezetése. (…) Nem akarjuk, hogy innentől mindenki úgy vallja meg a nemiségét, ahogy szeretné pusztán a születéskori biológiai nem lesz rögzítve a jövőben az anyakönyvi kivonatban”

- mondta a KDNP országgyűlési képviselője.

„A nemváltás jogi elismerése az, ami akadályba ütközik a jövőben, de természetesen az alaptörvény továbbra is lehetővé teszi, hogy bárki identitásának megfelelően éljen Magyarországon. (..) Az alkotmányjogban nagyon sokszor esik szó ma a különböző országok, nemzetek alkotmányos identitásáról, főleg az Európai Unióval való vitákban. Arról tudni kell, hogy van-e a népeknek egy olyan belső identitás magjuk, ami érinthetetlen. Én azt gondolom, hogy ez a fajta identitás mag, amit Istentől kap valaki, ez megvan az emberek életében is”

- fogalmazott Szabó Zsolt jogászprofesszor.

Napjainkban egyre többen kezdik felismerni, hogy a pusztán anyagi lét, az anyagias gondolkodás és világszemlélet nem képes hosszú távon boldoggá tenni az embert. Az útkeresők tábora az elmúlt időszakban nagyban bővült: sokan, elsősorban fiatalok, az online szentmisék és istentiszteletek révén így tették meg az első lépést egy spirituális úton. Kérdés azonban, megteszik-e a másodikat, illetve kapnak-e segítséget ehhez? 

„Az online tér nyitott egy nagy ajtót, egy nagy lehetőséget arra, hogy azok, akik eddig nem tartoztak semmilyen közösséghez, vagy nem gyakorolták a hitüket úgy, hogy templomba vagy gyülekezetbe jártak most egy-egy gombnyomással könnyebben részt tudtak venni egy misén vagy Istentiszteleten, de akár koncerteken, amik ebben a gondolatkörben valósultak meg”

- mondta Pintér Béla, zeneszerző, énekes.

„Megmarad az az arctalanság, az az anonimitás, ami ilyenkor talán érthető módon is fontos. Mivel amikor belép valaki egy szentmisére, vagy Istentiszteletre ismeretlenül, akkor ott könnyen lehet olyan csetlő-botló mozdulatokat tenni, amiből hamar kiderül, hogy az ismeret talaj a számára. (…) Bajban tényleg az ember könnyebben fordul Isten felé. (…) Izgalmas következő gondolat, hogy hogyan lehet megtartani azokat az embereket, akik most az elmúlt időszakban Isten felé léptek”

- fogalmazott a 777blog főszerkesztője, Martí Zoltán.

Teljes adás:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!