2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Civil kör

Civil kör: Érzelmi döntés született október 13-án

Simon János politológus a kampány hibái közt említette, hogy a kormánypártok kevesebb figyelmet fordítottak a fiatal generációra, amely jóval kevesebb információval rendelkezik a 2010 előtti időszakról, amelyben a fővárosban most hatalomra kerülő erők már bizonyították alkalmatlanságukat.

  • Civil kör: Érzelmi döntés született október 13-án

Miközben a Fidesz 51%-ot ért el országosan a vasárnapi önkormányzati választáson, az ellenzék földcsuszamlásszerű győzelemről beszél. Valójában mennyi az annyi, és milyen tényezők állnak a született eredmények mögött? Ezeket a kérdéseket vitatta meg a Civil Kör első részében ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, Simon János, politológus, Németh Alajos, rockzenész és Szilvay Gergely, újságíró.

„Az elemzésekből az derül ki, hogy két vélemény csoport elkülönül egymástól. Az egyik azt mondja, hogy itt személyek hibáztak nagyokat, politikusok hibáztak nagyokat, a másik pedig azt mondja, a kampány volt alapvetően elhibázott és rugalmatlan.  Én hajlamos vagyok nem lebecsülni az első faktort, de felértékelni jobban a másodikat. Tehát sok rendszerszerű hiba volt ebben a kampányban, mondjuk márciustól kezdve. Ez az egyik állításom. A másik, hogy sajátos protest szavazás zajlott, egy kicsit hasonlít a 94’-eshez, a 2002-eshez, és a 2010-eshez. Annyiban más a mostani szavazat, és annyiban hasonlít a 2002-eshez, hogy most olyanok is elmentek szavazni, akik a politikától távolabb állnak, akik a politikához nincsenek familiáris viszonyban, nem követik az eseményeket és már másnap sem tudják megmondani, kire szavaztak. Egyesek 10-15 százalékot mérnek, volt bennük egy dac, egy düh, amit úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az úri huncutság ellen, a dölyfösség ellen, a túlzott magabiztosság ellen. Ebben láttak alkalmanként bizonyítást a győri történetben.” - fogalmazott Simon János politológus.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arról beszélt, hogy érzelmi döntés született az önkormányzati választáson, ennek tudható be a főváros elvesztése a kormányoldal részéről:

„2006-ban ami történt, az egyértelműen egy erkölcsi típusú reakció volt az őszödi beszédre. Ha meg is nézzük a jogi következmények nem jöttek el és nem indult semmiféle büntetőeljárás például választás rendje elleni bűncselekmény miatt, holott a törvényi tényállás azt tartalmazza, ha valaki a választókat megtéveszti példának okáért önkormányzati, vagy éppen országgyűlési választásokon és ugye az őszödi beszéd az erről szólt, akkor bűncselekményt követ el. Viszont az erkölcsi következmények azok rendkívül kemények voltak. (.) Ilyen értelemben örülhetünk, hogy a bizonytalanok és a nemzeti oldal magas erkölcsi mércét állít fel és tart fenn 2006 óta. És ahogy a miniszterelnök úr fogalmazott, a nemzeti oldalnál vannak olyan ügyek, amelyek nem férnek bele.”  

A műsorban terítékre került a Brexittel kapcsolatos újabb EU-csúcs, ahogy a török elnök kijelentése is, miszerint Törökország az amerikai elnök figyelmeztetése ellenére sem köt tűzszünetet.

Teljes műsor:

Hír TV 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!