2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Bayer show

Fürjes Balázs: Egy ízig-vérig pártpolitikus vezeti Budapestet

  • Fürjes Balázs: Egy ízig-vérig pártpolitikus vezeti Budapestet

A műsor első részében Bayer Zsolt leszögezte, hogy a maga részéről utoljára szólal meg a Szájer-ügyben. Majd ezt követően felolvasott egy részletet Vésey Kovács László írásából, amely a Tutiblogon jelent meg. Már a publicisztika címe is beszédes, – Tökéletlen konzervatívok és tökéletes liberálisok - és ahogy Bayer Zsolt fogalmazott, ebben az írásban benne van minden, amit az ügyről tudnunk kell és tudnunk érdemes. A felolvasott részletben a szerző többek között arról értekezik, hogy a libsik nem tudnak hibázni, hiszen a saját mércéjük szerint ez lehetetlen, mivel gyakorlatilag nem is rendelkeznek ilyennel. Viszont, ha valaki keresztény konzervatívként él, akkor folyamatosan azzal szembesül, hogy elront dolgokat, nem tud megfelelni az isteni mércének. Így százszorta nehezebb élni, mint libsiként a könnyebb ellenállás irányába sunnyogni.

A Szájer-ügy kapcsán a műsorvezető még ejtett pár szót arról a lengyel származású férfiról, aki a partit szervezte, és akinek az állításairól pár nappal a történtek után már nem lehetett eldönteni, hogy mi igaz azokból és mi nem. Bayer Zsolt felidézte a műsorban, hogy a férfit csalás miatt körözi a rendőrség Lengyelországban, azonban Belgium nem hajandó kiadni. A műsor házigazdája itt is rámutatott arra, hogy a többször is előkerülő lengyel és magyar érdekeltségek is arra utalnak, hogy itt titkosszolgálati szál is meghúzódik a háttérben, és felidézte, hogy nem egyedi ez az eset, hiszen más országok vezető politikusainak pályáját is napok alatt semmissé tették már korábban a titkosszolgálatok egy-egy jól megszervezett akcióval.

Ezt követően a műsor második felében Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára volt a vendége, aki a beszélgetés elején elmondta, hogy 1988 óta dolgozik a Fidesz kötelékében, és eddig minden Orbán-kormányban Budapestért és annak fejlesztéséért dolgozott.

A napi ügyekre rákanyarodva elhangzott, hogy mióta a főpolgármestert Karácsony Gergelynek hívják azóta folyamatos arról a vita, hogy van-e pénze a magyar fővárosnak vagy nincs, a felmerülő problémákért pedig vagy az előző vezetés és/vagy a kormány a hibás. Fürjes Balázs szerint

a vita természetes dolog egy demokráciában, ezekbe a vitákba pedig bele kell állni, és megoldást keresve le kell ezeket folytatni

– húzta alá az államtitkár. Majd megjegyezte, hogy

Karácsony Gergelynek tulajdonképpen nem velük, hanem a tényekkel, a matematikával és az az amerikai hitelminősítő intézettel, a Moody’s-zal van vitája.

A Miniszterelnökség államtitkára kitért arra is, hogy van egy alapvető különbség a mostani főpolgármester és Tarlós István között. Tarlós István egy gyakorlatias mérnök ember, aki a főpolgármesterség előtt 20 évig sikeresen vezetett egy fővárosi kerületet, de nemhogy pártvezér és ellenzéki vezéralak, de még párttag sem volt. Egyetlen ambíciója volt, hogy megoldja a gyakorlatias, hétköznapi, de nagyon fontos várospolitikai kérdéseket.

Most pedig van egy olyan főpolgármestere Budapestnek, akinek ez a pozíció egy eszköz, ez egy ugródeszka. S hiába ígérte meg a budapestieknek, hogy megválasztása esetén lemond a pártelnöki tisztségéről, nemhogy ezt nem lépte meg, de szemlátomást törekszik arra, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen 2022-ben

– mutatott rá Fürjes Balázs. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a fővárosnak most egy ízig-vérig pártpolitikus főpolgármestere van, akinek az a legfőbb küldetése, hogy befeketítse a kormányt. Azt a látszatot kell teremtenie, hogy a kormány csúnya és bántja Budapestet, de a tények mást mondanak - hangsúlyozta az államtitkár.

(...)

A beszélgetés során a budapesti közlekedési anomáliák is szóba kerültek. Fürjes Balázs azt is leszögezte, hogy egy vödör sárga festék ötletszerű szétlocsolásával nem lehet megoldást találni. Ez csak káoszt, dugót hoz Budapesten, és nehéz azokkal vitatkozni, akik szerint autós üldözés folyik. 

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!