2020. április 4.,
szombat, Izidor napja

Indexes provokátor a VIP-páholyban

Hír TV

2019. november 17., vasárnap 20:39

A Puskás Aréna megnyitóját nem tudtam a helyszínen követni, mivel az iker-fiaim egyikének péntek este foci edzése volt, így azzal kapcsolatban, hogy mi történt a mérkőzésen, kénytelen voltam a másnapi sajtóbeszámolókra hagyatkozni.

Szombat reggel ezért a szokottnál is izgatottabban nyitottam meg az Index című hírportált, ahol tehetségesebbnél tehetségesebb, nem egyszerűen jó, hanem egészen kiváló tollú újságírók kutatják az igazságot a nap mind a huszonnégy órájában. 

Ott, ahol nincsenek szubjektív vélemények, nincsenek egyéni benyomások alapján megírt cikkek, és ahol körzővel és vonalzóval számolják ki azt a mértani közepet, ahol megpihenve mindkét oldaltól pontosan ugyanakkora távolságban ácsoroghatnak. 

Az Index, kócos, és kissé túlkoros lázadóiról  az is köztudott, hogy a hazafiasság érzése olyan elementáris erővel szokott felbuzogni bennük, hogy bizonyos, a nevük elhallgatását kérő szomszédaik egybehangzó állítása szerint nem ritka, hogy a rendőrség segítségét kell kérni, mert a haladó és objektív sajtó négyárbocos zászlóshajójának szerkesztőségéből gyakran  felcsendülő  “ria- ria-Hungáriázásától” és “hajrá Magyarokozásától”  képtelenség pihenni. Vagy dolgozni. 

Nem kellett csalódnom. 

Miklósi Gábor olyan fogalmazást rittyentett, hogy napok óta másról sem esik szó. 

Ebből szemezgetnék most. De mielőtt belekezdenék, vesztegetnék pár szót  Miklósira is, aki 2009 óta az egyik kedvenc indexesem. Ő volt az az újságíró, aki lepötyögte azt a legendás mondatot, egy Hétesen készített romákról szóló riportja végén, hogy “Valahol megint felsír egy gyerek.”

A mondat azóta legendássá vált, még a barátai is ezzel a hatásvadász zárógondolattal gúnyolják. Tavaly még maga a szerző is azt írta, a riport eddigi élete legrosszabb munkája volt, az utolsó mondata, pedig legnagyobb tévedése. De úgy tűnik, most ismételte önmagát.

 

Teljesen egyértelmű, hogy Miklósi provokálni és nem ünnepelni vagy szurkolni ment a stadionavató meccsre. Valahol azért nyugtalanító, hogy a szervezők az ilyen kisstílű libsi alakokat etetik-itatják a VIP szektorban. Meghívhattak volna helyette meg a 444-es hvg-s bagázs helyett néhány határon túli magyart, akinek nem nihil az élete, mint Miklósinak. (Hallom ismerőseimtől, hogy úgy tolongtak a ballibek a tiszteletjegyekért, mintha bűnbocsánatért álltak volna sorba. A Skyboxokban hirtelen elillant a stadionfóbiája minden balosnak Rónai Egontól a Népszava volt főszerkesztőjéig. Állítólag még Oszkó Péter, Bajnai egykori minisztere is nagyon jól szórakozott abban a drága és felesleges stadionban.

Az Index újságírója azonban hozta a kötelezőt. A friss élmények hatása alatt kezdte lejegyezni, hogyan és miképpen hatott rá a közel hetvenezer, magyar zászlókba burkolózott, fociszurkoló látványa. 

Hiba volt. Örök tanulság, hogy riportot, cikket és publicisztikát nem szabad aljas szándékból írni. 

Miklósi állítása szerint 1978-ban volt utoljára meccsen, így teljesen magától értetődőnek érezte, hogy ő menjen a Puskás Aréna ünnepi megnyitójára, ahova mivel mással, mint egy Sorosról irt könyvvel érkezett. 

Újságírónk úgy tervezte, hogy miután minden létező objektív mérce szerint is egészen kivételesen bizalomgerjesztő külső adottságokkal rendelkezik, a kamera szinte azonnal meg fogja találni, és amint ez a pillanat bekövetkezik, bátran feltartja az irományt,  mintegy a hatalom arcába dörgölve, hogy olyan  ocsmány országban kénytelen élni az életét, ahol könyveket írhatnak különböző emberekről. 

Ilyen kreatív és vicces ez a Miklósi. 

És szerény is, mert tényleg csak csak egy indexes újságíró gondolkozik úgy,  hogy a 70 ezer ember közül pont rá vadászik a közvetítés rendezője. 

Gábor fogalmazásának az is visszatérő eleme volt, hogy mennyire várta azt a felemelő pillanatot, amikor a tömeg végre jó alaposan kifütyüli Orbán Viktort. Ez, Miklósi legnagyobb bánatára nem következett be. Ahogyan az sem, hogy majd pánik és káosz alakul ki a mérkőzésen. 

De végül megérkeztünk azokhoz a mondatokhoz, amik a még a “valahol felsír egy gyerek” kezdetű, öröknek gondolt klasszikust is a feledés jótékony homályába száműzi. 

Az Index Szily Lacija, olyan alaposan tenyerelt bele a vegán lecsóba, hogy a SZDSZ állagú szaft még mindig nem csorgott le teljesen. Mondom, harmadik napja vele és az irományával foglalkozik a fél ország. 

Miklósi kolléga a Puskás Aréna megnyitóján azzal a számára furcsa és meglepő jelenséggel találkozott, hogy focimeccseken el szokták énekelni az Ismerős Arcok nevű zenekar Nélküled című nótáját. 

A dalt a Dunaszerdahely szurkolói hozták be a lelátók világába. Ők szokták DACosan, büszkén, és meghatóan énekelni hogy “ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág”. 

Egy olyan országban, ahol magyarként próbálnak jó magyarok, és nem pedig jó szlovákok lenni. 

Ahol időről időre megpróbálják betiltani a magyar himnusz éneklését, és ahol egyedüli magyar csapatként egy ország szidja és gyűlöli őket. 

Erről persze Miklósi mit sem tud, nem is  értheti, ahogyan a székely himnuszt sem, aminek hiánya szinte eksztatikus állapotba hozta.

Szóval az Index fikázó csodafegyvere először rácsodálkozott, hogy holmi gyerekek éneklése miatt, miért pattan fel a helyéről egy emberként az egész stadion, miért tartják sáljaikat a magasba, és hogy miért  lábadt könnybe az ott lévők szeme a meghatottságtól. 

Valószínűleg azt sem értette, hogy később miért a magyar csapatnak szurkolnak, de ezt már a jelek szerint még ő sem merte leírni. 

Miklósi a hős forradalmár inkább ülve maradt. Így lázadt a rendszer ellen. 

Mert ő csak a Himnusz alatt áll fel. Mondjuk én úgy tudom, hogy a Szózat hallatán is fel szoktak állni a magyar emberek, és bizonyos haladó komcsik az Internacionálénál és az Örömódánál sem maradnak a seggükön, de fog a franc vitatkozni ilyen nagytudású emberrel, mint Miklósi. 

Egyébként is nekem aztán tényleg semmi bajom a hazájukat és a magyar embereket gyűlölő Miklósi-féle libsikkel, sokasodjanak, gyarapodjanak, nem őket, csak a bugyuta, hatásvadász szövegeiket, meg azt nem bírom, amikor hazafinak hazudják magukat. 

Meg amikor meccsre járnak.  

Otthon a négy fal között nyugodtan utálják csak Magyarországot és a határon túli magyarokat, tótozzák, románozzák, gúnyolják őket. Vagy írják meg, éljék meg nyilvánosan a magyargyűlöletüket, és akkor mindenki látni, tapasztalni fogja, milyen is volt az SZDSZ arroganciája, libsizmusa, mucsaizása. 

Mi pedig továbbra is a könnyeinket fogjuk törölgetni, ha felcsendül, hogy “Ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág”. 

Te pedig Miklósi “a lényeget, úgy sem értheted”. 

Nem is fogod soha. 

 

 

Apáti Bence