2023. 09. 25. Hétfő Eufrozina, Kende napja
Jelenleg a TV-ben:

Napirend előtti felszólalások

Következik:

Sajtóklub 15:20

Apáti Bence blogja és videóblogja

Apáti Bence: Szinetár Dóra be lesz perelve!

  • Apáti Bence: Szinetár Dóra be lesz perelve!

“Az Operettszínház balettigazgatójának ezerszer durvább megnyilatkozásai vannak közszereplőként, a kinevezésekor mégsem kérdezte meg senki, hogy miért nem mondunk fel zsidók, melegek, másként gondolkodók és mindenki, akiket hol burkoltan, hol egyértelműen elítél hetenként egy élő tévéadásban.”

Ezt az aljas és vérlázító hazugságoktól hemzsegő mondatot bírta válaszolni arra a kérdésre Szinetár Dóra művésznő, az Operettszínház tagja a Magyar Narancs című hetilap újságírójának kérdésére, hogy miképpen bírja a gyomra, hogy bír tükörbe nézni, úgy, hogy a hírhedt fideszes, Kálomista Gábor színházába fog szeptembertől elszerződni. 

Értem én, - persze, pont én ne érteném - hogy miért is szükséges megmagyarázni a szélbalos Mancs újságírójának a rossz jegyektől és jobboldali igazgatóktól  hemzsegő bizonyítványát, azt, hogy miért kell neki libsiként egy szemét, nácifasiszta fideSS-es színházába igazolnia. 

Tisztában vagyok vele, hogy a feddőn és figyelmeztetően felemelt balliberális kultúrharcosok miatt kellett előrántania a bűvész kalapjából ezt a kétségbeesett és szánalmas Chewbacca védekezést . 

A varázs mondatot, amiben lényegében arra utal a művésznő, - aki amúgy még színházunk tagja - hogy jó-jó, meg igen-igen, de az az Apáti még nagyobb náci és még sokkal, de sokkal gyűlölködőbb homofób, mint a Kálomista, így voltaképpen nem is követett el akkora bűnt. 

Értem, sőt, mint jobboldali ember valahol át is érzem, hogy mennyire kényelmetlen helyzetbe sodorta magát azzal, hogy egy a diktátorral szimpatizáló igazgató intézményébe szerződött, de Szinetár Dóra most átlépett egy határt. 

Amit nagyon meg fog bánni. 

Mert én bárkivel, tényleg bárkivel nagyon szívesen leülök egy kávé vagy egy sör mellé vitatkozni, beszélgetni, eszmét cserélni politikáról, közéletről, színházról, migrációról, melegjogokról. 

Bármiről. 

Szinetár Dórával viszont ez azért különösen bajos, mert ő az a fajta liberális, aki látni, hallani, sőt elviselni sem tudja a másként gondolkodókat. 

Talán 2015-ben vagy 16-ban törölt az ismerősei közül. Valószínűleg elege lett azokból a posztjaimból, amelyekben a képmutató liberálisokat szembesítettem a képmutatásukkal, a hülyeségükkel, a tájékozatlanságukkal. Azzal, hogy bár ők náciznak minket, mégis Párizsból és nem Magyarországról menekül a zsidóság, hogy tízezrek voltak kénytelenek Izraelbe menekülni a muszlim radikálisok verbális és fizikai fenyegetései miatt, hogy ugyanezek a muszlimok Hollandiában felgyújtják a zsidó tulajdonosok boltjait, hogy horogkereszteket festenek a zsidó tulajdonban lévő éttermek falaira, hogy feldúlják, meggyalázzák a zsidó temetőket, hogy a németországi zsidó vallási vezetők már azt javasolják a felekezeteik tagjainak,  hogy ne viseljenek kipát közterületen, hogy meg kellett erősíteni a zsinagógák védelmet vagy hogy az újonnan érkező fiatal arabok pár éve egy Palesztina melletti tüntetésen Heil Hitlerezve követeltek Izrael elpusztítását. 

Ezekről a jelenségekről rengeteget írtam és beszéltem az elmúlt pár évben is. 

Abban a tévéműsorban is, a Keménymagban, - ami ugyan nem élő - de valóban hetente jelentkezik. Arról is a Keménymagban beszéltem, hogy az ellenzék által támogatott jobbikos jászberényi polgármester-jelölt, Budai Lóránt Facebook posztjait hogyan hallgatta el az önkormányzati választásig a teljes függetlenobjektív sajtó. Azokat a bejegyzéseit, amelyekben Adolf Hitler és Szálasi idézetekkel mutatta a szerinte helyes utat a követőinek és rajongóinak. Csütörtöki vlogomban pedig arról a László Imréről beszéltem, aki szerint Adolf Hitler megérdemelten lett 1938-ban a Time magazin szerint az év embere. Feltettem a kérdést, vajon Újbuda DK-s polgármestere ennyire náci, vagy ennyire hülye? 

A Szinetár által emlegetett műsorban szóltam arról is, hogy mennyire döbbenetes és újszerű jelenség, ahogy a liberális újságírók pusztán azért buziznak engem, mert balettművész vagyok. 

És arról is többször beszéltem, hogy  mennyire abszurd az, hogy az a liberális értelmiség, amelynek egy jelentős része komplett egzisztenciákat épített arra, hogy felhívja a figyelmet a jobboldali politikusok a melegeket érintő megjegyzéseire, milyen beszédes csöndbe burkolózik, mikor engem, a hetero, kétgyerekes családapát buziznak a 444-es, a Magyar Hangos, meg az Indexes újságírók. 

Szinetár Dóra is kussolt. Bizony. 

Akinek az első férje az a Lőcsei Jenő volt, aki az Operaház volt magántáncosa, balettművésze és az Operettszínház egykori balettigazgatója. 

De nem emlékszem Szinetár Dóra harcos kiállására, akkor sem, amikor valaki másfél évvel ezelőtt, a decemberi ellenzéki tüntetésen a Kertész utcába hatalmas betűkkel felfújta, hogy: “Apáti Bence buzi”.

Természetesen a kormány jelenlegi családpolitikájával értek egyet. A házasság szerintem és még pármillió magyar szerint csak egy férfi és egy nő szövetsége lehet, csak egy férfi és egy nő között jöhet létre. 

Értem, hogy ez egy hangos kisebbség szerint homofób gyűlöletbeszéd, de szerintem meg lehet úgy is tiszteletben tartani  a magyar törvényeket és a magyar alkotmányt, hogy közben tisztelettel bánunk meleg honfitársainkkal is. 

Én így teszek a munkahelyemen. 

Szinetár Dóra! 

Szavaid természetesen nem maradhatnak következmények nélkül. Hazudtál, megrágalmaztál. 

Arra utaltál, hogy én antiszemita vagyok, hogy minden héten zsidózok, hogy minden kedden felveszem a barna zubbonyomat és náci gyűlöletszeánszokon veszek részt. 

Holott ennek pont az ellenkezője az igaz. 

Az a meleg vagy zsidó beosztottam, aki nem rendszeres nézője a Keménymag című műsornak, az interjúd alapján pedig joggal gondolhatta, hogy én gyűlölöm, megvetem a vallása, a származása, vagy a szexuális orientációja miatt. 

Úgy akartál nagyokat mondani, úgy akartál a balliberális újságírónál jó pontokat szerezni, hogy engem antiszemitának, nácinak hazudtál. 

Hogy azért mondtad, amit mondtál, mert tudatlan vagy, vagy azért mert aljas, nem tudom, de nem is érdekel. 

Az biztos csak, hogy ez egy nagyon drága bulika, egy nagyon drága interjú volt. 

Nem kérdés, hogy be foglak perelni. 

A bíróságon találkozunk.

 

Apáti Bence

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!