Zsepiket előkészíteni, öveket becsatolni, zuhanásra felkészülni. A vészkijáratok pontos helyét, mindenki igyekezzék memorizálni.
Róbert az ismert ellenzéki aktivista, akiről kevesen tudják, hogy szabadidejében színjátszással, és rendezéssel is szokott foglalkozni, ma reggel, a lakóhelye környékén lévő pékségben mindössze egy órával nyitás után húszezressel szeretett volna fizetni.
Aki került már hasonló szituációba, egy csöppet sem lepődik meg a drámai végkifejleten: a pénztárosnál nem volt elég apró, amit a kora reggeli rohamtól nyűgös dolgozónk a szokásos ügymenetnek megfelelően a legkevésbé sem meglepő módon némi, amúgy szolidnak mondható szemforgatástól kísért morgással reagált le, amin viszont érzékeny lelkű művészünk rettenetesen megsértődött.
Ráadásul valami, az Újlipótvárosba betévedt fasiszta be is szólt neki. Végül dolga végezetlenül távozni kényszerült. Mármint a Robi.
Nyugodtan leszögezhetjük; nem történt semmi rendkívüli, egészen biztosan előfordult már hasonló majdnem mindenkivel. Mindkettő. A nagy pénz okozta rendszerleállás, és az is, hogy valamelyik sorban álló, észlelvén, hogy az ügy a két fél kölcsönös makacssága miatt nem halad semerre, elvesztette a türelmét, és nemtetszését fejezte ki.
A híres színész és ellenálló azonban úgy tűnik nehezen viseli az átlagemberek átlagos problémáit megpróbáltatásait, mert hazaérvén azonnal elkezdte püfölni a klaviatúrát, és egy igen gyenge egyperces novella-szerűséget rittyentett, amit diadalmasan kitette többszázezres Facebook oldalára.
Az írásban megnevezte a pékséget is, hadd tudja meg ország-világ, hol vetemedtek ilyen tiszteletlenségre a nagy és híres művésszel szemben, és azt, hogy ahol így viselkednek a hatalmas Alföldivel, ott bizony kő kövön nem marad; rettenetes bosszúra lehet számíthatni. Például az ismert ember nekiáll árulkodni a Facebookon.
A Blikk című bulvárlap pedig, amelyik lévén, hogy a német Axel Springer tulajdonában van, és most épp bőszen aktuál és identitáspolitizál-ez az elvárás- azonnal címlapra tette a tragikus történetet.
Így:
“Kizavarták Alföldi Róbertet egy pékségből.”
(Azóta persze szinte minden portál észbe kapott, és vezető hírben számolt be a tragédiáról.)
Namost ugye a Blikk nem állítja, csak sugallja, hogy a pékség dolgozói zavarták ki a híres embert, de nem ez történt, hanem magától indult ki, minekutána nem sikerült a húszezresből való visszaadás problémáját megoldani, a kizavarás pedig annyiban tekinthető kizavarásnak, hogy az egyik sorban álló úr, nem túl udvariasan, miközben Róbert épp távozóban volt az üzletből, odaszólt neki, hogy húzzál már innen. (Tehát jóformán semennyire.)
Vagy valami ilyesmi, mert ugye mindössze Alföldi drámai elemeket tartalmazó szubjektív beszámolójára tudunk csak hagyatkozni.
Azokból pedig akad bőven, mert, mint az említettük; Róbert művészember, tehát kedveli a nagy szavakat.
Robi ugyan bizonyítékokkal nem szolgál, inkább csak megérzésére támaszkodik de úgy véli a vele randán beszélő vevő nem kedvelte őt, no nem az országokon átívelő zajos színpadi sikerei miatt, hanem mert nem ért egyet a közéleti megnyilvánulásaival.
Mondom, részéről ez csak amolyan megérzés, nem derül ki, miből vonta le ezeket a következtetéseit, mindenesetre a posztjában írtak alapján szinte biztos benne, hogy azért került ilyen méltatlan helyzetbe, mert a közvélemény ellenzéki közszereplőként tartja számon.
És a Blikk címlapos beszámolójának hangulata is hasonló; aki elolvassa a cikket egészen biztosan úgy fogja gondolni, hogy Alföldi Róbertet közéleti szerepvállalása miatt “zavarták ki” -hangsúlyozzuk; nem történt ilyen- a pékségből. Nagyon várjuk, hogy Novák Benjámin a 444 újságírója megírja a történetet a New York Timesnak, mondjuk úgy, hogy “homofób támadás áldozata lett az ismert és vállaltan meleg ellenzéki művész, ami nyilvánvalóan a hét eleji alaptörvénymódosítás következménye”, majd a 444 szemlézze a bátor írást.
Azóta az ügy megoldott, az üzlet tulajdonosa személyesen kért elnézést, amiatt, mert a nagy embert nem úgy kezelték, mint egy nagy embert, hanem mint egy átlagos vevőt.
Apáti Bence
