2021. május 10.,
hétfő, Ármin, Pálma napja

Apáti Bence: KariGeri már hallucinál is!

Hír TV

2020. július 5., vasárnap 19:54

Karácsony Gergelyen elhatalmasodott valami. Valami új.

Valami olyasmi, amit eddig még nem produkált a zavart és sokfelől, de elsősorban inkább balról befolyásolt, ingatag személyisége. 

A főpolgármester úr ugyanis mostanáig mindössze két személyiséggel ajándékozta meg a politikája iránt érdeklődők szűk, ám lelkes táborát.

Van ugye az egyik, akit nevezzük Áldozat Gerinek. Őt onnan lehet felismerni, hogy amint meglát egy baráti-baloldali/ függetlenobjektív-újságírót, azonnal áldozati pózba vágja magát, tehát reflexszerűen felhúzza mindkét  szemöldökét, kifordítja pihe/puha-smirglit, kalapácsot, szöget, tiplit, ásót, fejszét - sosem látott és fogott szociológus tenyerét, majd sírós, már-már női hangon nekiáll panaszkodni, árulkodni, nyafikázni. 

Mert Áldozat Gerit mindenki bántja. Pedig Áldozat Geri nem tehet semmiről, Áldozat Geri ott sem volt, vagy ha igen, csak tehetetlenül és tétlenül szemlélte az eseményeket: Áldozat Geri csak egy áldozat. 

A másik eddig ismert személyisége pedig Dacos Szemtelen Gergely. A továbbiakban DSzG. 

DSzG-t akkor láthatjuk, ha olyan újságíróval találkozik, akinek nem lesz azonnal nedves a csúnyája, amint meglátja a drága jó főfőfőpolgármester urat, aki nem csak simogatja, ölelgeti, büfizteti, és féltőn betakargatja, hanem a fülig szerelmes Indexesekkel ellentétben valódi kérdésekkel próbálja zaklatni. (Mégiscsak hatalmi pozícióban van az a jóember.)

 Például, hogy miért is nem nácizmus zsidókat listázni, vagy, hogy rendben van-e, hogy hetekig nem volt háziorvos a Pesti úti idősek otthonában. 

Ilyenkor DSzG egy mérges és dacos kis hisztérikává változik, aki zavarában és sértettségében hajlamos olyan náci gyűlöletbeszédekkel előrukkolni, amelyek előtt maga a zsidólistázó Gyöngyösi Márton is elismerően megemelné a kalapját. (Meg is emeli.)

De Dacos Szemtelen Gergelytől ebben a módosult tudatállapotában olyat is láthattunk már, amikor a KRESZ összes létező, a biciklisekre vonatkozó szabályait megszegve a járdán csapatva fogta menekülőre, miután egy Hír EV-s kollégánk próbált valódi, tehát nem tipikus Indexes-kérdéseket feltenni neki. 

DSzG-t amúgy onnan lehet felismerni, - ezt el is felejtettem mondani - hogy szemeit résnyire hunyja, száját pedig gonosz, ijesztő mosolyra húzza. Budapest főpolgármesterének ilyenkor sunyi, gonosz és kárörvendő ábrázata lesz. 

No de, ahogy mondtam, KariGeri pénteken egy teljesen új személyiséggel rukkolt elő. 

Talán megsütötte nap, talán Gál J. Zoltán domináns természete hasította újabb darabra Gergely zavart lelkét. Nem tudni, pontosan mi történt vele, csak annyi bizonyos, hogy a főpolgármester úr az ATV-ben bemutatta Hallucináló Téveszmékkel-küzdő Gergőt. (HTkG)

HTkG-t egyébként nagyon könnyű összetéveszteni DSzG-vel. Ugyanolyan gonoszul mosolyog, ugyanolyan szemtelen, sunyi feje lesz, mint Dacos Szemtelen Gerinek, mindössze annyi a különbség a főpolgármester két személyisége között, hogy HTkG olyan dolgokat, embereket, helyzeteket lát, hall, és tapasztal, amiket más nem. 

Hallucináló Téveszmékkel-küzdő Gergő az ATV-ben azt találta mondani, hogy látomásai vannak. 

Szokott látni embereket. Ezek az emberek mindig fideszes fürkész és portyázó alakban jelennek meg a dolgozószobájában, és minden esetben azt parancsolják neki, hogy vonuljon vissza a belpolitikából, és ne legyen  2022-ben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. A jelenések szerint csak ezen feltételek megvalósulása esetében lesz minden rendben. (Hogy ez utóbbi egészen pontosan mit jelent, nem árulta el a hallucináló ápoltunk.) 

Ezek a lények állítása szerint eddig egészen pontosan 128-szor látogatták meg.  

De Geri nem ijedős fajta, nem olyan fából faragták, és ugyan ilyen részletekbe már nem ment bele, de szinte biztosan az szokta csinálni, hogy először mindegyiket, mind a 128-at-ellentmondást nem tűrően és határozottan kidobja szarni, pont, mint ahogy a macskákat és a szoci vállalkozókat szokta, majd utánuk kiált azzal a férfias szoprán hangján, hogy dehogy akar ő miniszterelnök lenni. 

Ő nem olyan. Sosem volt olyan. Neki nincsenek olyan ambíciói. 

Jó, hát 2018-ban még akart. Akkor még olyanja volt, akkor még volt miniszterelnöki ambíciója. 

De már elmúlt. 

Aki meg azt hiszi, hogy nem, az nem ismeri se Áldozat Gerit, se Dacos Szemtelen Gergelyt, se Hallucináló Téveszmékkel-küzdő Gergőt. 

 

Apáti Bence