2023. 12. 07. Csütörtök Ambrus napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

A Ferrari és a McLaren új F–1-eseiről is lehullt a lepel

2017. február 24., péntek 18:17, frissítve: péntek 18:17

Bemutatta 2017-es autóját a Forma–1-es Ferrari csapata. Az olasz istálló az idén is Kimi Raikönnennel és Sebastian Vettellel vág neki a szezonnak.

A világbajnok Mercedes csapata csütörtökön rántotta le a leplet a 2017-es autóról. Az „ezüstnyilakat” az idén Lewis Hamilton és a visszavonuló Nico Rosberg helyét átvevő Valtteri Bottas vezeti – reményeik szerint újabb vb-címért.

Pénteken már a legendás olasz istálló, a Ferrari is bemutatta 2017-es modelljét. Az újítást az autó oldaldobozán lévő nyílások jelentik az eddig bemutatott autókhoz képest. A csapat számára nem úgy alakult a múlt év, ahogyan azt elképzelte. A Mercedes és a Red Bull mögött csak a harmadik helyen végeztek a konstruktőrök versenyében, míg két pilótájuk, Kimi Raikönnen, valamint Sebastian Vettel egyetlen futamot sem tudott nyerni.

„Most először vezettem az új autót. Eddig minden nagyszerű, de az érdemi munka majd a barcelonai tesztelésen kezdődik” – mondta a finn pilóta.

Bemutatta idei versenyautóját a McLaren–Honda is, amely az új festésnek köszönhetően narancssárga-fekete színekben pompázik. Az istálló a hatodik helyen végzett tavaly a csapatok közti bajnokságban – az idén az előrelépés a csapat célja. A két versenyző Fernando Alonso, valamint a visszavonuló Jenson Button helyére kerülő Stoffel Vandoorne lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!