2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Kék hírek

Zebrán ütötte el a gyalogost

A személygépkocsi sofőrje ellen a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

  •   Zebrán ütötte el a gyalogost

Egy 46 éves győri férfi közlekedett személygépkocsijával 2021. szeptember 16-án 8 óra 25 perckor Győrben a Mónus Illés utcában, a 821-es számú út felől a Zrínyi utca irányába. Haladása során, a Mónus Illés utca és Ikva utca kereszteződésében lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyhez érve – vélhetően figyelmetlen vezetéséből adódóan – elgázolta az átkelőhelyen szabályosan haladó 42 éves győri nőt. A balesetben a gyalogos megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A sofőr ellen a helyi rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt büntetőeljárást indított.

 A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

Az autósok fokozottabb figyelemmel és óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, valamint az olyan területeket, ahol bárki az úttestre léphet! 

A gépjárművezetők körültekintően, előzékenyen és a szabályokat, a közúti jelzőtáblák figyelmeztetéseit és előírásait betartva közlekedjenek!

A gyalogosok - mielőtt az úttestre lépnek - mindig legyenek körültekintőek, és győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!

 …hogy mindenki hazaérjen!

 

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!