2021. 11. 28. Vasárnap Stefánia napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Szélesvásznú történelem 13:00

Kék hírek

Videón, ahogy ezt valaki képes volt megcsinálni a tömött autópályán

A Budapesti autósok oldala egy olvasójától kapta a felvételt, amit fedélzeti kamerája rögzített.

Fotó: Budapesti autósok

Az esemény Gödöllő – Budapest között zajlik, az M3-as autópályán, nem gyenge forgalom mellett…

Némi kakaskodás után a fehér autó sofőrjének az M3-as autópálya belső sávjában tűnt jó ötletnek valamit letisztázni egy közlekedőtárssal.

Azt, hogy mi váltotta ki a – szerinte – mindenáron rendezendő szituációt, nem látni a felvételen, de biztosan roppant komoly dolog lehetett, ami felülírta az autópályán utazók biztonságát.

A Budapesti autósok szerint az eset tökéletes példája annak, hogy mi az, amit semmilyen körülmények között nem szabad megtenni, hacsak nem vészhelyzetről van szó. A közlekedőtársak mellett a pillanatnyi dühkitöréssel a sofőr saját magát is életveszélybe sodorja. 

 

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Öt kábítószer-kereskedelemmel, hat fogyasztással gyanúsított férfit fogtak el

A filmekbe illő akciók során több mint 5 kilogramm speedet és más egyéb drogokat is lefoglaltak. 2021. november 27.

Machétével támadott meg egy diákjaival utazó tanárt - VIDEÓVAL!

Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a vádlott belekötött az egyik diákba, majd egy machetével támadta meg a tanulóit védő pedagógust. 2021. november 27.

Nagymamáját verte fejbe – életveszélyes sérüléseket okozott neki!

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a középkorú férfinak, akit nagyszülőjét bántalmazta súlyosan. 2021. november 27.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!