2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Kék hírek

Vérfagyasztó kettős gyilkosság Nagykőrösön

Brutális bűncselekmény történt tavaly tavasszal, Pest megyében, a bűnügyben most emeltek vádat. Kérjük, az érzékenyebb lelkivilágú olvasóink ne olvassák tovább ezt a cikket!

  • Vérfagyasztó kettős gyilkosság Nagykőrösön

 

A vádirat szerint, apa és fia, egy nagykőrösi romos tanyaépület rendbehozásán dolgoztak, a fiú egyik karja születési rendellenesség miatt csökevényesen fejlődött. Egy férfi éppen a tanya mellett kerékpározott el, és szóba elegyedett velük, sőt beállt segíteni fát vágni, olvasható az ugyeszseg.hu portálon.

 

A tanya melléképületében a fiút egy baltával hátulról fejbe verte, így megszerzett egy mobiltelefont, a házban pedig megölte az apát is. Értékek után kutatott, majd mielőtt elhagyta a tanyát mindkét testet meggyújtotta, hogy így tüntesse el a nyomokat. A fiút testének meggyújtásakor még élt. A Pest Megyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is vádat emelt az elkövető ellen.

Index.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!