2025. 03. 27. Csütörtök Hajnalka napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:30

Kék hírek

Várandós barátnőjét a hajánál fogva rángatta és többször megverte

A sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen. Az elkövető a várandós barátnőjét az akarata ellenére autóval több Veszprém megyei településen keresztül hurcolta magával, és ennek során bántalmazta is a sértettet.

  • Várandós barátnőjét a hajánál fogva rángatta és többször megverte

A vádirat szerint a 23 éves herendi férfi és a közös gyermeküket váró barátnője 2021. június elején összevesztek, melyet követően a fiatal nő közölte, hogy elmegy egy közeli faluban lakó barátnőjéhez és nála alszik.

A férfi másnap megjelent a barátnő lakásánál, ahol az autójába csalta és ott rögtön bántalmazta a sértettet. A nő megpróbált kiszállni a járműből, de a férfi visszarántotta, majd a kérése ellenére a szomszédos faluba indult vele. A sértett itt ki tudott szállni a gépkocsiból és próbált elmenekülni, ám a férfi utolérte és a hajánál fogva rángatta, bántalmazta, végül továbbvitte egy, a Bakonyalján fekvő faluba, ahol a mezőn kiszállva folytatta a sértett verését. A férfi még két másik településen is megállt a várandós nővel, aki hiába próbált menekülni, az elkövető az akarata ellenére a kocsiba kényszerítette. A vádlott végül a bakonyi faluban élő testvéréhez vitte a sértettet, aki a bántalmazás következtében könnyebb sérüléseket szenvedett, ám a bántalmazás módjára és az állapotára figyelemmel a súlyosabb sérülés veszélye is fennállt.

Az ügyészség a vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, s mivel a cselekményt egy korábban kiszabott, felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, ennek utólagos végrehajtását is indítványozta.

Veszprém Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Eldőlt az iskolatársát Bőnyben megkéselő diák sorsa

Eldőlt az iskolatársát Bőnyben megkéselő diák sorsa

Beismerte tettét és lemondott jogáról a tárgyaláshoz az a 13 éves diák, aki tavaly április végén egy konyhakéssel hátba szúrta osztálytársát egy bőnyi iskolában. A Győri Törvényszék négy év javítóintézeti nevelésre ítélte szerdán a diáklányt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!