2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Vádat emeltek egy tiszakeszi férfi ellen, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel

Több rendbeli, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 45 éves férfi ellen, aki lézerrel vakított el három gyakorlatozó vadászpilótát - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

  • Vádat emeltek egy tiszakeszi férfi ellen, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel

A vádirat szerint tavaly április végén a Magyar Honvédség három vadászrepülőgéppel kiképzési gyakorlatot hajtott végre három egymást követő éjszaka a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakeszi település feletti légtérben, 600 métertől 2500 méterig terjedő repülési magasságban.

A vádlott a lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy a pilótafülkékbe bevilágítson. "A lézerfény a pilótafülkék üveg és plexi felületein megtörve szóródott és a pilótáknál pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott" - írta az ügyészség.

Egyik alkalommal a zavaró lézerfény miatt a pilótának ki kellett kapcsolnia repülőgépe navigációs fényeit, hogy a vádlott szem elől tévessze a légijárművet. A Borsod megyei férfi a cselekményével a vadászpilóták életét, testi épségét veszélyeztette - közölték.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben - felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a lézert kibocsátó eszköz elkobzásával.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!