2025. 02. 08. Szombat Aranka napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kék hírek

Ürülékevésre vette rá híveit az álistennő

Ürülékevésre vett rá embereket egy magát istennőnek kiadó nő. A szingapúri csaló persze "isteni" mivolta ellenére pénzt is kért áldozataitól, nem is keveset.

  • Ürülékevésre vette rá híveit az álistennő

Szingapúri ügyészek többek közt azzal vádolják az 52 éves Woo May Hoe-t, hogy híveit emberi ürülék lenyelésére kényszerítette. A tettei azonban itt nem érnek véget. A magát indiai istennőnek kiadó nő fizikailag is bántalmazta követőit, egy 42 éves nőnek állítólag megvágta az alkarját, majd fogóval kihúzta a fogát – olvasható az Insider oldalán.

A vádak szerint az álistennőnek, akit 2020 októbere óta tartanak előzetesben, 2012 és 2020 májusa között 14 embert sikerült kizsákmányolnia. A megalázásért és bántalmazásokért ugyanis komoly összegeket számolt fel. 2012-ben egy követőjétől 350 ezer szinapúri dollárt (mai árfolyamon 105 millió forintot) csalt ki azzal az ürüggyel, hogy teheneket kell vásárolnia. 

Később áldozatától még 2,5 millió szingapúri dollárt (750 millió forintot) kapott, hogy egy saját templomot építsen. 

Ez az ügy sokban hasonlít egy thaiföldi szektavezér esetére, aki szentnek adta ki magát, híveivel pedig megetette a vizeletét és az ürülékét. Táborhelyén később 11 holttestet találtak.

 

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tűztragédia történt Somogyváron

Tűztragédia történt Somogyváron

Kigyulladt egy családi ház a Somogyvárhoz tartozó Besliahegyen, egy ember meghalt - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!