2023. 12. 04. Hétfő Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Híradó 15:00

Kék hírek

Újabb vádlott a 350 millió forint tisztára mosásával kapcsolatos bűnügyben

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt pénzösszegek tisztára mosására vett rá két férfit, majd tőlük 167,5 millió forint bűnös pénzt vett át.

  • Újabb vádlott a 350 millió forint tisztára mosásával kapcsolatos bűnügyben

A vádirat szerint a vádlottat és a két férfit egy közös ismerősük 2018 év elején összeismertette. A nő a két vállalkozóval megállapodott abban, hogy az érdekeltségi körükbe tartozó két gazdasági társaság bankszámláira külföldről nagyobb összegű átutalásokat fogadnak, és azokkal megszerzésüket követően, jutalék levonása fejében felé elszámolnak. 

Ezután fél év leforgása alatt, ismeretlenek által becsapott külföldi cégek képviselői 7 alkalommal utaltak több tízmilliós nagyságrendű – esetenként 10,5 millió és 154 millió forint közötti – összegeket a két cég számlájára. A pénzek egy részét a jóváírásukat követően készpénzben a két elkövető a céges számlákról felvette. Nagyobb részüket viszont internetbank útján, azonnali átutalásokkal és valótlan közlemények feltüntetése mellett hét, a rendelkezésük alatt álló céges és lakossági bankszámla között előbb több alkalommal körbeforgatták, és az immáron legálisnak látszó összegeket csak ezután vették ki a számláról. 

A számlákon jóváírt, összesen 350 millió forintból a 154 milliós átutalás terhére már a pénzfelvételt is megrendelték, azonban bankjuk a csalásról értesülve az összeg visszautalását kezdeményezte, melybe a pénzintézetnél beleegyeztek. A két férfi összesen végül közel 200 millió forintot szerzett meg, melyből 30 millió Ft-ot maguknak megtartottak, míg a fennmaradó összeget a vádlott részére benzinkúti találkozókon átadták.

A főügyészség a nővel szemben különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat. Társaival szemben korábban már vádirat benyújtására került sor a Szegedi Törvényszékre.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni. Felelősségének társaival egy eljárásban történő elbírálása érdekében az ügyészség vádiratában indítványt tett a bűnügyek egyesítésére. 

Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb bolt lesz zárva december 24-én

Újabb bolt lesz zárva december 24-én

Az összes magyar üzletét bezárja a Libri december 24-én. A cég ezzel akar hozzájárulni a munkatársai ünnepi kikapcsolódásához - írja a Világgazdaság.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ismét bíróság előtt Muki, a magyarcsanádi lány gyilkosa

Ismét bíróság előtt Muki, a magyarcsanádi lány gyilkosa

Elkezdődött annak a makói férfinak a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki tíz hónappal azután, hogy szabadult a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt rá kiszabott büntetéséből, tavaly tavasszal megpróbálta megfojtani nővérét.
Halálos lakástűz volt Apcon

Halálos lakástűz volt Apcon

Lakástűzben meghalt egy ember advent első vasárnapján a Heves vármegyei Apcon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!