2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Kék hírek

Talált rendszámokat tett fel a forgalomból kivont traktorjára

A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

  •   Talált rendszámokat tett fel a forgalomból kivont traktorjára

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy lassú járművel közlekedett Hajdúböszörmény, Dózsa György körúton 2021. július 28-án 9 óra körül, amikor megállították az egyenruhások.

Az ellenőrzés során az rendőröknek egyből szemet szúrt, hogy a traktorra két, egymástól különböző hatósági jelzés van felszerelve. Mint kiderült, az első egy külföldi járműhöz, míg a hátsó rendszám egy motorhoz tartozik. Az igazoltatás során az egyenruhások megállapították azt is, hogy a mezőgazdasági vontatót 2019 szeptemberében végleg kivonták a forgalomból.

A 42 éves férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a két rendszámot évekkel korábban találta és azért tette fel a járműre, mert „így a traktor jobban nézett ki a szemnek”.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.
Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!