Már korábban is ült börtönben szexuális erőszak miatt az apa, aki saját lányával fajtalankodott. 2008 májusában szabadult feltételesen, az akkor 5 éves börtönbüntetésből.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség közölte, változatlanul hagyná az elsőfokú ítéletet.Eszerint a férfit 19 év fegyházra ítélték, és megfosztották apai jogaitól is, mindhárom gyermeke tekintetében.
A férfi és élettársa kapcsolatából 2013-ban egy kislány, míg 2014-ben és 2016-ban két kisfiú született, akiket közösen neveltek egy Fejér megyei községben. A pár gyakran veszekedett, volt, hogy meg is verte a nőt.
A férfi ráadásul, kihasználva az anya távollétét, 7 éves lányát rendszeresen arra kényszerítette, hogy szexuálisan kielégítse. Sokszor mindezt a 4 és 6 éves fiai láttára tette, akiket azzal fenyegetett, hogy megveri őket, levágja a fejüket, ha bárkinek szólnak.
„A nő 2021. február 14-én tetten érte az élettársát, amint a két másik gyerekük jelenlétében a lányukkal szexuális cselekményt végeztetett.”- írta az ügyészség vádiratában.
A Székesfehérvári Törvényszék a 19 év fegyház mellett örökre eltiltotta a férfit minden olyan foglalkozástól is, ahol gyerekekkel kerülne kapcsolatba. A férfi és ügyvédje felmentésért fellebbezett, ám a Győri Fellebbviteli Főügyészség másodfokon a büntetést változatlanul hagyná, ugyanis úgy vélik, a kiszabott szabadságvesztés szükséges és indokolt.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a férfi súlyosan megsértette a legalapvetőbb erkölcsi normákat, gyermekei kiszolgáltatott helyzetével visszaélt, fejlődésükben maradandó károkat okozott.
„A kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények gyakoriak, egyre durvább az elkövetési módjuk”- tették hozzá.
Borsonline