2025. 02. 14. Péntek Bálint, Valentin napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 06:00

Kék hírek

Rejtélyes holttest lebegett a Beszterce folyón

Egyelőre nem tudni, hogyan is kerülhetett egy kocsi a folyóba, amiben két férfi holttestét is megtalálták. A kocsi és a testek már minimum két napja a vízben lebeghettek.

  • Rejtélyes holttest lebegett a Beszterce folyón

Meghökkentő és rejtélyes esethez hívták a zsarukat a Beszterce folyó egyik szakaszához, miután az arra járók egy, a folyóba borult kocsit szúrtak ki. A terepjáró a vízbe borulva lebegett, amikor rábukkantak a szemtanúk, de kiemelni csak a kiérkező tűzoltók tudták, akik azonnal meglepő felfedezést tettek: a szétázott roncsban ugyanis egy 36 és egy 37 éves férfi holttest feküdt beszíjazva. 

Bár a helyszínre érkeztek a mentősök is, és rögtön megvizsgálták a testeket, életüket már nem tudták megmenteni, ami nem csoda: 

nem sokkal később ugyanis kiderült, hogy az autó már legalább két napja a folyóba borulhatott, azóta pedig a vízen lebegett. 

A Maszol úgy tudja, hogy a rendőrség szerint az autó Beszterce városából indulhatott útnak, és a közelben borulhatott bele a folyóba, azonban a sűrű aljnövényzet miatt eddig senki nem vette észre. 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan és miért történhetett a bizarr eset, a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelem szóvivője is csak annyit árult el, hogy a két áldozat a Beszterce melletti Aldorfba való, a rendőrség pedig nyomozást indított a baleset körülményeinek feltárása érdekében.

A holttesteket a kiemelés után az orvostani intézetbe szállították, hogy boncolás útján állapítsák meg a haláluk pontos okát. Addig nem lehet tudni, hogy pontosan milyen körülmények vezethettek a tragédiához, ahogyan azt sem, hogy egy véletlen és tragikus baleset vagy esetleg idegenkezűség áll-e az eset mögött. 

Egy nappal később a szerbiai Leskovac településen hajtott traktorral a Jablanica folyóba egy idős helyi férfi: a 78 éves Dušan Stanković-nak is már csak a holttestét tudták kiemelni a vízből. A Szabad Magyar Szó azt írja, hogy egyelőre nem tudni, hogy a férfi hány órán keresztül volt a folyóban, a beborult traktort később, egy helyi lakos vette észre. 

 

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Drogkereskedőket fogtak el a vasi rendőrök

Drogkereskedőket fogtak el a vasi rendőrök

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít a rendőrség négy férfit, akiket a Vas vármegyei Jánosházán több helyszínen, a Veszprém vármegyei Nagypiriten és Budapesten fogtak el, az ügyben húsz embert hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer-birtoklás vétségének gyanúja miatt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!