2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Kék hírek

Nem zavarta, hogy többrendbeli bűncselekmény elkövetése miatt van folyamatban ellene nyomozás

A megalapozott gyanú szerint, a férfi augusztusban egy jászfényszarui templom szentélyének perselyeit törte fel, szeptemberben pedig két autóbuszt nyitott ki.

  • Nem zavarta, hogy többrendbeli bűncselekmény elkövetése miatt van folyamatban ellene nyomozás

Egy 21 éves helyi férfi 2021. augusztus 24-én a kora reggeli órákban bement a jászfényszarui Mindenszentek Római Katolikus Templomba, majd a lezárt szentélybe bejutva az ott elhelyezett három perselyt feltörte, és a bennük tárolt pénzt eltulajdonította. Ugyancsak a fiatal jogsértő gyanúsítható megalapozottan azzal, hogy 2021 augusztusában Jászfényszarun gépkocsit rongált meg, továbbá egyéb vagyon elleni bűncselekményeket követett el.

Még be sem fejeződött a vele szemben korábban elrendelt és egyesített büntetőeljárás, a férfit ismét bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt számoltatták el a jászsági rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a fiatalember 2021. szeptember 21-én a hajnali órákban egy jászfényszarui ingatlan előtt parkoló autóbusz ajtaját kinyitotta, eltulajdonította a busz indítókulcsát és 250 forintot. Cselekményét követően egy másik helyi lakóház előtt parkoló autóbuszhoz ment és azt is kinyitotta. A jármű utasteréből zsebkést és 9000 forint készpénzt vett magához. A férfi hazafelé tartott, amikor egy bolt előtt egy lezáratlan kerékpárba botlott, ezért azt sem hagyta ott.

A jogsértőt a rendőrök elfogták és a korábban terhére rótt cselekményeket újabb gyanúsításokkal egészítették ki. Beismerő vallomást tett. A buszról eltulajdonított zsebkést a rendőrök kutatás során megtalálták, azt bűnjelként lefoglalták. Ugyancsak megtalálták az egyenruhások a kerékpárt is, az eltulajdonítás körülményeit szabálysértési eljárásban vizsgálják.  

A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.

 

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!