2025. 02. 08. Szombat Aranka napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Vörös narkó 03:00

Kék hírek

Nem segítettek a vízbe esett horgásznak, de a halőr megmentette az életét

Kis híján tragédia történt a Palotavárosi Alsó-tavon, de Fischer Gábor hivatásos halőr megmentette a halőr életét – közölte a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége (Hofesz).

  • Nem segítettek a vízbe esett horgásznak, de a halőr megmentette az életét

Tájékoztatásuk szerint a halőr a szokásos körútján arra lett figyelmes, hogy egy idősebb úr próbál a tóból kikapaszkodni, ahová szákolás közben beleesett, 

A Hofesz szerint sokan végignézték a hosszú perceken át tartó heroikus küzdelmet szemrebbenés nélkül, az idős úr még kiabált is, de senki sem segített neki. 

„Hogy ennek a segítség-elmulasztásnak mi lehetett az oka, teljesen mindegy: éppen kapása volt vagy bármi, az nem elegendő indok arra, hogy ne dobjon el mindent, és fusson segíteni, mielőtt nagyobb baj lesz” – fogalmaztak a közleményben.  

A horgásznak végül Fischer Gábor halőr segített, de azt nem részletezték, hogyan sikerült a vízből kihúznia. 

 

„Az idős úr megúszta talán bordatöréssel, zúzódásokkal, és kicsit kihűlt a teste, de a kiérkező mentők ellátták sérüléseit, majd korházba szállították” – írta a Hofesz, amely közleményében további szemrehányást tett azoknak, akik a parton végignézték a történteket, de nem tettek semmit. 

„Ez a segítség- elmulasztás akkor is szégyen marad. Ismét a mi szégyenünk. Az általános segítségnyújtási kötelezettség vonatkozik a megtalálóra, szemtanúra! Legyen az pecás, vagy bárki más, ennek elmulasztása akár mulasztásos bűncselekmény is lehet! Figyeljünk egymásra, hisz’ lehet, hogy legközelebb velünk történik hasonló!” – zárták a tájékoztatást. 

 

Pecaverzum

Fotó: Hofesz

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tűztragédia történt Somogyváron

Tűztragédia történt Somogyváron

Kigyulladt egy családi ház a Somogyvárhoz tartozó Besliahegyen, egy ember meghalt - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!