2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Nagymamáját verte fejbe – életveszélyes sérüléseket okozott neki!

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a középkorú férfinak, akit nagyszülőjét bántalmazta súlyosan.

  • Nagymamáját verte fejbe – életveszélyes sérüléseket okozott neki!

 

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított hétfő hajnalban megjelent nagyanyja hódmezővásárhelyi lakásán. A sértett felébredt, és kérdőre vonta unokáját, hogy mit csinál, majd szóváltásba keveredtek, melynek során a gyanúsított több alkalommal az arcán és a fején is megütötte az idős asszonyt, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A főügyészség az életveszély okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a gyanúsított letartóztatását a büntetőeljárás meghiúsításának illetve a bűnismétlésnek a veszélyére figyelemmel indítványozta. A nyomozási bírói ülésen elhangzottak alapján a főügyészség a szökés-elrejtőzés veszélyére, mint letartóztatási okra is kiterjesztve tartotta fent indítványát.

 A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a tegnapi napon az elkövető letartóztatását valamennyi okra figyelemmel, egy hónap időtartamra elrendelte, melyet az ügyészség tudomásul vett. Végzésével szemben a védelem fellebbezést jelentett be, így az nem vált véglegessé.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!