2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Megkéseltek egy biztonsági őrt Vásárosnaményban

Testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vettek egy személyt.

  • Megkéseltek egy biztonsági őrt Vásárosnaményban

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást R. L. 26 éves nagykállói lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi a barátaival szórakozott egy vendéglátóhelyen a Vásárosnamény-Gergelyiugornyai üdülőövezetben augusztus 7-én éjjel.

A szórakozóhelyen vitába keveredtek egy másik társasággal, emiatt a biztonsági szolgálat munkatársai kitessékelték őket, amit ugyancsak rossz néven vettek. Újabb vita alakult ki, ennek hevében R. L. a nála lévő késsel az egyik 29 éves biztonsági őrt hastájékon szúrta, aki ennek következtében – az előzetes orvosi vélemény alapján – 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A bűncselekmény elkövetése után az elkövető a helyszínről autóval menekült, de a haladéktalanul beszerzett adatok és az összehangolt rendőri intézkedéseknek köszönhetően a Készenléti Rendőrség Nyírbátori Bevetési Osztályának munkatársai húsz percen belül elfogták.

 

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság nyomozói R. L.-t testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására – tette közzé a police.hu.

 

Blikk.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!