2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Kék hírek

Már a rendőrség is nyomoz a Kőbánya-Kispestnél történt metróbaleset ügyében

Vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a Kőbánya-Kispest állomásnál szombatra virradóra történt metróbaleset ügyében.

  • Már a rendőrség is nyomoz a Kőbánya-Kispestnél történt metróbaleset ügyében

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap az MTI-vel azt közölte: január 22-én 0 óra 10 perckor a Kőbánya-Kispest metróvégállomás utasoktól elzárt területén egy metrószerelvény nekiütközött egy másik szerelvénynek, ezért mindkét jármű kisiklott. A baleset során az egyik szerelvény nekiütközött egy harmadik, álló metrószerelvénynek.

A járművek utasokat nem szállítottak, a balesetben senki sem sérült meg – tették hozzá.

A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt

– írta a BRFK.

A BKV szombaton az MTI-vel azt közölte: a 3-as vonal Kőbánya-Kispest „kihúzó” szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött, egy harmadik szerelvény pedig benn ragadt az említett területen.

Exkluzív fotókat a balesetről itt láthat. A közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV is vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van – írta a BKV.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap azt írta: a metróbaleset helyreállítási munkálatai miatt előre láthatóan a jövő héten hétköznaponként is pótlóbusz jár a 3-as metró vonalán a Határ út és Kőbánya-Kispest között. A vonal déli szakaszán a metrószerelvények csak a Nagyvárad tér és a Határ út állomás között közlekednek – tették hozzá.

(MTI)

Blikk.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!