2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kék hírek

Lopott autóval ment lopni

A nyomozók őrizetbe vették a véméndi tolvajt, és kezdeményezték letartóztatását.

  • Lopott autóval ment lopni

A mohácsi nyomozók 2021. október 19-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves véméndi férfit. A gyanú szerint a férfi előző nap este ellopott egy, az utcán parkoló teherautót, amelyben benne hagyták az indítókulcsot. Pár óra múlva, az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál pechére kifogyott az üzemanyag az elkötött járműből, így a rendőrök hamar a nyomára akadtak. Az intézkedés során az is kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel vezetési jogosultsága szünetel egy korábbi ittas járművezetés miatt. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pedig ismét pozitív jelzést adott. Az egyenruhások a teherautót, a platóján szállított szerszámgépeket, valamint két laptopot is lefoglaltak. A férfit előállították a Mohácsi Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásán beismerte tettét. A nyomozóknak azt is elmondta, hogy miután ellopta a gépkocsit, egy szekszárdi telephelyre ment, a platón talált szerszámgépeket és a laptopokat ugyanis onnan tulajdonította el. A nyomozók a lefoglalt dolgokat visszaadták a tulajdonosaiknak.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás miatt nyomoznak a mohácsi rendőrök, és kezdeményezték letartóztatását. A véméndi sofőrrel szemben az engedély nélküli vezetés elkövetése miatt szabálysértési, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárás is indult.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!