2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Kék hírek

Lezárt ügyek: Kábítószer-kereskedelem és bírtoklás a megalapozott gyanú

A rendőrség befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amit két kazincbarcikai és egy budapesti kábítószerkereskedővel, illetve négy miskolci drog-fogyasztóval szemben folytatott.

  • Lezárt ügyek: Kábítószer-kereskedelem és bírtoklás a megalapozott gyanú

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két 19 éves helyi férfival, és egy 24 éves budapesti férfival szemben. A 19 éves gyanúsítottak 2021 januárját megelőzően Kazincbarcikán és környékén kábítószert értékesítettek, amit a fővárosi kapcsolatuktól szereztek be.

A Miskolci Rendőrkapitányság is befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyet négy kábítószer-fogyasztóval szemben folytatott. A nyomozások adatai szerint a gyanúsítottak 2021 első negyedévében kábítószert vásároltak és fogyasztottak. Az elkövetők vallomásukban beismerték, hogy a kábítószert saját részükre vásárolták meg, majd fogyasztották el.

A Kazincbarcikai és a Miskolci Rendőrkapitányság az ügyekben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek, és az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!