2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Lezárt ügyek: A rendőrök visszaadták a füleseket

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

  • Lezárt ügyek: A rendőrök visszaadták a füleseket

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 34 éves debereceni nő, egy 32 éves hajdúszoboszlói, és egy 31 éves debreceni férfival szemben. A gyanúsítottak 2021. július 7-én 16 óra előtt egy miskolci bevásárló központból, két alkalommal, közel háromszázezer forint értékű - összesen 8 darab - fülhallgatót tulajdonítottak el. Az esetek során egyikük a próbafülkében az áruvédelmi-eszközöket megrongálta, és eltávolította a termékekről, majd később a társaik a fülhallgatót magukhoz véve fizetés nélkül távoztak az áruházból.

A járőrök az utolsó lopás után az egyik férfit a bevásárlóközpontban, a másik kettőt pedig a helyszín közelében elfogták, akiket előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki, és a fejhallgatókat is lefoglalták tőlük.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

 

Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!