2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Lezárt akta: ittasan vezetett, a rendőrök elfogták

A soproni rendőrök befejezték az 55 éves harkai férfivel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.

  •   Lezárt akta: ittasan vezetett, a rendőrök elfogták

Sopronban, a Flandorfer Ignác utcában 2021. december 19-én 3 óra 55 perckor közlekedett személygépkocsijával egy harkai lakos, akit a rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából megállítottak. Az egyenruhások a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott, ezért őt a helyi rendőrkapitányságra előállították, és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gépjármű vezetője a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a soproni rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Soproni Járási Ügyészség részére.  

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!

„… hogy mindenki hazaérjen!”

 

 

 

Police.hu

kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!