2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kék hírek

Léccel szúrta szájon az ismerősét

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 szeptemberében Kiskunhalason az egyik ismerősét egy régi konfliktus miatt bántalmazta, fenyegette, majd egy léccel szájon szúrta.

  • Léccel szúrta szájon az ismerősét

A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi 2020. szeptember 9-én egy kiskunhalasi csárdából jött kifelé, amikor egy régi konfliktus miatt összeszólalkozott az egyik ismerősével. A vita hevében a vádlott a férfire támadt és dulakodni kezdtek. A dulakodásban a sértett válla úgy kificamodott, hogy 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. 

Ezután a sértett távozott a helyszínről, de a vádlott felkapott egy kétméteres lécet és utánament. Öléssel fenyegette az ismerősét, majd miután utolérte, a léccel a sértett felé szúrt. A szúrás az ismerős száját találta el, ami ettől erősen vérezni kezdett. A sértett a támadója elől egy közeli boltba menekült, ahol segítséget kért. A sértettnek a szúrás miatt 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett. 

A más ügyben letartóztatásban lévő vádlottat a járási ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettén kívül súlyos testi sértés bűntettével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

A vádlott a bűncselekményeket három felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezért az ügyész indítványozta ezek végrehajtásának elrendelését is. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

 HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!