2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Kék hírek

Lánykérés előtt akart erőszakolni

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a 25 éves fiatalt, aki a múlt pénteken megpróbált megerőszakolni egy nőt a gödöllői HÉV-nél.

  • Lánykérés előtt akart erőszakolni

Az ukrán–magyar kettős állampolgárságú Sz. Sándor a támadás napján ért vissza a kerepesi munkásszállóra Kárpátaljáról, ahol a barátnője is él.

Jócskán fogyasztottam alkoholt, aztán elmentem vásárolni, közben tovább folytattam a piálást. ekkor láttam meg a hölgyet, de a pontos részletekre nem emlékszem

 – nyilatkozta a Blikknek.

Az ítélet szerint a férfi fellökte a nőt és rámászott, majd azt mondta: „Szükséged van-e a nagy fa..omra, mert akkor jól megd..lak?!” A férfi miközben áldozatán feküdt a ruhán keresztül megfogta a saját nemi szervét. A nőnek végül sikerült kiszabadulnia.

– Azért futottam el, mert megijedtem. A szállóra mentem, ahol senkinek nem beszéltem a történtekről. Szombaton pihentem, vasárnap pedig pont akkor fogtak el, amikor vásárolni mentem. Gondoltam rá, benne volt a pakliban. A hölgyről azóta nem tudok semmit. Üzenem neki, hogy az elnézését kérem, most fordult velem először ilyen, nagyon sajnálom. Azóta megfogadtam, egy korty alkoholt sem iszom többé – tette hozzá a lapnak.

Elmondta: két és fél éve él párkapcsolatban egy kárpátaljai lánnyal és azt tervezte, hamarosan megkéri kedvese kezét.

A bíróság tegnap nem jogerősen négy év börtönre ítélte Sándort.

Borsonline

18

Figyelem! Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek.

  • Ha ön elmúlt 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthat, és a tartalom az ön számára elérhető lesz.
  • Ha ön nem múlt el 18 éves, kattintson a "Nem vagyok még 18 éves" gombra, így ez a tartalom az ön számára nem lesz elérhető.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!