2023. 12. 01. Péntek Elza napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:05

Kék hírek

Kikristályosodott ügy

Mindössze néhány napos nyomozást követően a rendőrök három embert fogtak el, akik kábítószert árultak Miskolcon.

  • Kikristályosodott ügy

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) miskolci nyomozói új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indítottak nyomozást. Az eljárás során adatok merültek fel arra, hogy a 34 éves miskolci tartózkodási helyű H. Viktor a városban több embernek is kristályt értékesít.

 

A férfi 2021. november 9-én azzal bízta meg a 27 éves B. Istvánt, hogy a tőle kapott pénzből Tiszabőn vásároljon a feltehetően új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályból, nyilván azzal a szándékkal, hogy azt majd tovább értékesíti. A férfit azonban a rendőrök a beszerzőkörút után kérdőre vonták, mi több, a nála megtalált 386 gramm anyagot is lefoglalták. Miután azt is sejtették, hogy korábban a megbízó barátnője H. Szilvia is tevékenyen részt vett a kereskedésben azzal, hogy anyagilag és technikai eszközökkel is támogatta partnerét, az eljárást vele szemben is kiterjesztették.

 

A rendőrök a pár tartózkodási helyén történt kutatás eredményeként további új pszichoaktív gyanús anyagot, és azok kiadagolásához szükséges eszközöket, mérleget, csomagolóanyagot foglaltak le.

Az időközben beszerzett elsődleges szakértői vélemény alapján a lefoglalt szer, kábítószer. Ennek fényében a nyomozást a továbbiakban kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytatják.

 

A hét elején végrehajtott elfogással fekete piaci értéken számolva közel kétmillió forintot érő, több mint ezer adag tiltott szer utcára kerülését akadályozták meg a nyomozók.

 

A két férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. H. Viktort és H. Szilviát őrizetbe vették, egyúttal előterjesztéssel élnek az ügyészség felé, letartóztatásuk indítványozására.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!