A vádirat szerint a vádlott 2021. július 17-én este Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában sétált, amikor szóváltásba került egy ismeretlen férfivel, aki szóvá tette, hogy miért nézi őt a vádlott olyan feltűnően. Az ismeretlen egy átjáróhoz hívta a vádlottat, hogy a nézeteltérésüket tisztázzák.
A vádlott elindult az átjáró felé, a sértett pedig követni kezdte. Ekkor a vádlott hirtelen visszafordult és a zsebkésével egy vízszintes kaszáló mozdulatot tett a sértett mellkasa felé. A sértett hátralépett, a hasát és a mellkasát behúzta, így a vádlott kése a felsőruházatát átvágva karcolta a testét.
A vádlott a késsel ismét a sértett felé csapott, ami a jobb karját felületesen eltalálta. Ezután a vádlott távozott a helyszínről. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de életveszélyes sérülése is kialakulhatott volna.
Mintegy két hét múlva, augusztus 1-én a vádlott ismét a Petőfi Sándor utcában sétált, amikor összetalálkozott az egyik ismerősével. A vádlott neheztelt férfire, mert úgy érezte, hogy flegmán, nagyképűen viselkedik vele. A vádlott az ismerőst egy átjáróhoz hívta és közölte vele, hogy „vegyen vissza az arcából”, amire a sértett azt válaszolta, hogy nem ér rá.
A vádlott ököllel arcon ütötte a sértettet, majd előkapott egy másik zsebkést. Ekkor ért oda hozzájuk a sértett édesapja, aki megpróbálta a fiát és támadóját ellökni egymástól. Mielőtt ez sikerült volna, a vádlott a késsel hasba szúrta a sértettet. A sértett apja a fia védelmében hanyatt lökte a vádlottat, majd a sértett megpróbálta elvenni tőle a kést, de megbotlott és a vádlott mellé esett. Ekkor a vádlott a késsel nyakon, majd vállon szúrta az ismerősét.
A sértett apja megpróbálta elvenni a vádlottól a kést, dulakodni kezdtek, de a kés megvágta az apa ujját. Ezután a vádlott elszaladt a helyszínről. A sértett a nyakán, vállán és a hasán szenvedett sérüléseket, amelyek közül a mély nyaksérülés közvetlenül életveszélyes volt, de a hasat érő szúrásnak is lehetett volna életveszélyes következménye. A sértett apja a hüvelykujján könnyebb sérülést szenvedett, de maradandó idegsérülés is kialakulhatott volna. A vádlottat a rendőrök még augusztus 1-én elfogták, majd letartóztatásba került. Jelenleg egy másik ügyben jogerősen kiszabott börtönbüntetését tölti.
A büntetett előéletű, többszörös visszaeső vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, ugyanezen bűncselekmény kísérletével, valamint maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Az ügyész végrehajtandó fegyház és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.