2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Kék hírek

Késsel rendezték a vitát Szegeden az egyetemi könyvtárban

Egy embert megsebesített, többet pedig fenyegetett egy férfi szombaton este a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) – erősítette meg a Délmagyar információit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

  • Késsel rendezték a vitát Szegeden az egyetemi könyvtárban

Azt írták, hogy a támadó összeveszett a körülötte lévőkkel. A sértettet – akiről nem árulták el, hogy nő, vagy férfi – a kezén sebesítette meg, ő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Szegedi Rendőrkapitányságon felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és kérték letartóztatását.

Az esetet követően a Délmagyar beszélt több olyan hallgatóval is, akik ugyan szemtanúi nem voltak az eseménynek, de csoporttársaiktól értesültek arról, mi történt.

Egyikük elmondta, csoporttársaitól úgy tudja, hogy két arab fiú szólalkozott össze, majd egyikük féltékenységből késsel sérülést okozott a másiknak. Egy 23 éves lány is hasonló beszámolót kapott barátaitól, az ő értesülései szerint a késelő a társa kezét sebesítette meg. A vegyésztan hallgató lány szerint megdöbbentő, hogy csaknem tragédiához vezetett a féltékenység.

A portál megkeresésére a Szegedi Tudományegyetemtől azt a tájékoztatást adta, hogy szombat este fél nyolc körül a TIK harmadik emeletén szóváltás és dulakodás alakult ki két hallgató között, amely során egy kisebb vágóeszköz is előkerült.

Az SZTE biztonsági szolgálat munkatársai azonnal a helyszínre értek, ahol az ellenállást nem tanúsító és együttműködő feltételezett tettest a földszintre kísérték és átadták az időközben kiérkező rendőröknek. A sértett a kéztenyerén sérült, elsősegélyben részesítették a biztonsági szolgálat munkatársai. Az SZTE biztonsági szolgálat, a diszpécser szolgálat, illetve a rendőrség és mentők hatékony együttműködésnek köszönhetően szakszerűen és gyorsan sikerült a kialakult incidenst kezelni – áll az egyetem Délmagyarországhoz eljuttatott közleményében.

A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatják!

Délmagyar.hu alapján Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.
Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!