2023. 12. 03. Vasárnap Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Híradó 18:30

Kék hírek

Homályos a kép”

Egy 27 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a győri nyomozók, mert egy bevásárlóközpontban erőszakosan viselkedett.

  • Homályos a kép”

A rendőrségre 2021. november 14-én 19 órakor bejelentés érkezett, hogy egy győri áruházban egy férfi agresszíven viselkedik a biztonsági őrrel, illetve az épület üvegét rugdossa. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a férfi nem akarta tudomásul venni, hogy a bolt bezár, az épületet el kell hagynia, ezért a biztonsági őrrel szemben fenyegetőleg lépett fel, illetve a bevásárlóközpont biztonsági üvegét több alkalommal megrúgta, amely az ott tartózkodó vásárlókban riadalmat keltett.

Az egyenruhások a garázda személyt elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították. Ellene a helyi rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indított. Gyanúsítottként történő kihallgatása során a nyomozóknak a férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, majd elmondta, hogy tettét megbánta. Előadta továbbá, hogy erőszakoskodása előtt alkoholt fogyasztott, ezért nem igazán emlékszik arra, hogy pontosan mi játszódott le az áruházban, ahogy mondta: „homályos a kép.”

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Matteo Salvini: Baloldal és Soros György nélküli Európára van szükség

Matteo Salvini: Baloldal és Soros György nélküli Európára van szükség

Brüsszel felszabadítását hirdette meg a szocialistáktól és Soros Györgytől Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője az európai jobboldali erők Free Europe című találkozóján, mellyel elindította a jövőre esedékes európai parlamenti választások kampányát Firenzében vasárnap.
Ma gyújtjuk meg az első adventi gyertyát

Ma gyújtjuk meg az első adventi gyertyát

Ma gyújtjuk meg az első adventi gyertyát, a karácsonyi készülődés elengedhetetlen kellékét. A hagyomány szerint négy vasárnapon keresztül égnek a gyertyák a hit, remény, szeretet és öröm szimbólumaként.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos lakástűz volt Apcon

Halálos lakástűz volt Apcon

Lakástűzben meghalt egy ember advent első vasárnapján a Heves vármegyei Apcon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!