2023. 12. 06. Szerda Miklós napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Kék hírek

Hat autót törtek fel

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két férfivel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint több járművet is feltörtek Debrecenben.

  • Hat autót törtek fel

Bejelentést érkezett a rendőrségre 2020. december 15-én hajnalban arról, hogy Debrecenben, a Tócóskertben láttak két gyanús férfit, akik egy autóba ülve nagy gázzal elhajtottak a Derék utca felé. A jelzést követően a járőrök azonnal a megadott címre mentek, ahol két feltört jármű fogadta őket.

Adatgyűjtést követően a rendőrök a helyszíntől nem messze – egy erdős részen leállított autóban – megtalálták az ellopott szerszámgépeket. Mint kiderült, a két férfi a zsákmányt a gépkocsijukba pakolták, de tartottak a rendőri ellenőrzéstől, ezért azt a környéken leparkolták és gyalogosan távoztak.

A járőrök a feltételezett elkövetőket még aznap az otthonaikban elfogták, majd előállították. Az eljárás során kiderült az is, hogy a gyanúsítottak 2020 decemberében további járműveket törtek fel Debrecenben, amikből különböző szerszámokat, akkumulátorokat, elektronikai eszközöket loptak.

Velük szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya háromrendbeli lopás bűntett és háromrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A héten adják át a Nobel-díjakat + videó

A héten adják át a Nobel-díjakat + videó

A héten adják át a tudományos élet legnagyobb elismerését, a Nobel-díjat Stockholmban, amely vasárnap a Nobel-díj átadásával, és az azt követő rendkívül elegáns gálavacsorával zárul.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ismét bíróság előtt Muki, a magyarcsanádi lány gyilkosa

Ismét bíróság előtt Muki, a magyarcsanádi lány gyilkosa

Elkezdődött annak a makói férfinak a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki tíz hónappal azután, hogy szabadult a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt rá kiszabott büntetéséből, tavaly tavasszal megpróbálta megfojtani nővérét.
Halálos lakástűz volt Apcon

Halálos lakástűz volt Apcon

Lakástűzben meghalt egy ember advent első vasárnapján a Heves vármegyei Apcon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!