2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Kék hírek

Halálra éheztette a megkötött kutyát

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be egy állatkínzás miatt elítélt nő ellen a Kecskeméti Törvényszékhez, hogy a bíróság a rábízott kutyát halálra éheztető nőt 3 évre tiltsa el a kedvtelésből tartott állatok tartásától.

  • Halálra éheztette a megkötött kutyát

Az ügyben a Bajai Járási Ügyészség emelt vádat egy nő ellen. A vád szerint a nő lánytestvére és élettársa 2019 őszén a vádlottra bízta a kutyájukat, egy staffordshire terrier kan ebet. A nő a kutyát egy Baja környéki községben lévő lakóház udvarán tartotta a két saját kutyájával együtt.

A vádlott 2019. december 22-én elhagyta az ingatlant és oda a két ünnep között tért vissza, ez alatt az öccse a házban maradt. 2019. december 30-án a nő azonban már az öccsét is magával vitte. A rábízott kutyát pedig nyakörv nélkül, a nyakán megkötött 2,5 méter hosszú lánccal egy betonoszlophoz kötötte, majd élelem, ivóvíz és búvóhely nélkül hátrahagyta. A kutya emiatt 2020. január 3-án elpusztult.

Az állatot élősködők is kínozták, pusztulását az okozta, hogy a vádlott a téli hidegben élelem és ivóvíz nélkül hagyta, nem gondoskodott róla. A vádlott saját, meg nem kötött kutyái nem pusztultak el, ugyanis az ingatlanról kijutva élelmet kerestek maguknak. A Bajai Járásbíróság a 2020. november 19-én jogerős büntetővégzésében a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény szerint az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és szükségleteinek megfelelő életfeltételeiről gondoskodni. Az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. A megkötve tartott vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is biztosítani kell a zavartalan pihenés és sérülésmentes mozgás lehetőségét. A vádlott ezeket a szabályokat megsértette, ami esetén az ügyész is jogosult keresetet indítani.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Kecskeméti Törvényszékhez, hogy a bíróság az állatkínzás miatt elítélt nőt 3 évre tiltsa el a kedvtelésből tartott állatok tartásától, valamint kötelezze a perköltség megfizetésére is. Az ügyész keresetéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Kecskeméti Törvényszék

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni . ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!